Új Színház-ügy: Ascher Tamás VS. Pozsgai Zsolt

Amikor Csurka István bejelentette, hogy Pozsgai Zsoltra számít az Új Színház főrendezői székében, Ascher Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora nyílt levélben írta meg felháborodását a drámaíró-dramaturgnak honlapunkon. A Heti Válasz egy asztalhoz ültette a feleket előző számában.

Ascher Tamás: Hogy beszélgetni tudjunk, először is kérdeznem kell valamit. Múlt héten épp a Heti Válaszban fenyegetett meg az Új Színház eszmei vezetője, Csurka István. Lesz majd olyan kultúrpolitika, amely magyar színházat és magyar főiskolát eredményez. Ezt csak egyféleképpen lehet érteni. Mit szólsz te ehhez?

Pozsgai Zsolt: Egyrészt: most nem Csurkához, hanem Dörner Györgyhöz kötődöm. Őt nevezték ki igazgatónak, vele dolgoztam filmen, színházban. Sajnáltam is mindig, hogy elvesztegette ezt a 15-20 évet, hogy nem arra foglalkoztatták, amire igazán való. Azt pedig nem tudom, hogyan kellene értelmeznem, hogy "magyar színházat, magyar főiskolát". Nem szívesen beszélek Csurka helyett.

Ascher: Nem helyette kell. De neked, akinek fontos munkatársa lesz, véleményt kell formálnod a fenti állításról. Nem nehéz értelmezni. Kódolt zsidózás.

Pozsgai: Fontos munkatársaim a színészek lesznek, valamint Dörner. Abban talán egyetérthetünk, hogy az elmúlt húsz évben a kultúra irányítása a ma már nem létező SZDSZ-hez volt köthető. Ők pedig hajlamosak voltak arra, hogy a támogatásokat szűk körön belül tartsák. A magam bőrén éreztem. Csurka a sajátján valószínűleg még erősebben.

vitaAscher Tamás és Pozsgai Zsolt fotó: Heti Válasz

Ascher: Csurka néhány műve, például a Ki lesz a bálanya?, nagyon fontos volt a maga korában. Utóbb nem azért nem voltak műsoron, mert betiltotta őket a zsidó összeesküvés, avagy az SZDSZ. Kimentek a divatból. Te pedig a Magyar Színház vezető dramaturgja voltál Iglódi István alatt. Darabjaidat játssza egy sor színház. A szakmai közvéleményt szerinted tényleg SZDSZ-es kör irányítja?

Pozsgai: Pénzosztó helyeken keresztül sokáig így volt. A Nemzeti Kulturális Alapra, filmes támogatásokra gondolok.

Ascher: Hiszen te filmeket is készítettél! Azt írod leveledben, hogy tudod, milyen szavakkal beszélnek rólad a "mi köreink", hogy miért nem olvasom darabjaidat. Nem üldözési mánia ez?

Pozsgai: Talán csak jól informált vagyok. Jobban, mint te. Ne érts félre: nem azért megyek egy darabbal hozzád, mert a tűz mellett akarok melegedni. Egyszerűen úgy érzem, való oda. Az pedig, ha olvasatlanul a kukában landol, és semmilyen válasz nincs...

Ascher: Ez ízlésbeli kérdés. A te beküldött darabjaidra sajnos nem emlékszem. Rengeteg szerző művét nem olvasom el - nem érdeklődés, hanem idő hiányában. Ennek semmi köze a politikához.

Pozsgai: Nekem sincs. Nem vagyok tagja Csurka pártjának, a Kurucinfót, amelyet leveledben említesz, életemben nem láttam. Dörnert kinevezték igazgatónak, ő pedig számít rám. Írói és dramaturgi álom ezzel a színészi gárdával, ezekkel a darabokkal dolgozni. Ennyi. Ezekbe ráadásul nehéz politikai töltetet sűríteni. Sütőnek a Csillag a máglyán című darabjába például hogyan lehetne?

Ascher: Odamész tehát, mint a színház és a minőség szerelmese. Vár téged Csurka, aki politikai üzeneteket akar küldeni a közönség felé. Egy eszmerendszer bűvöletében, amely nem is akar érvelni, csak rámutatni a bűnösre. Hogy dolgoztok majd együtt?

Pozsgai: Örülök, hogy újra az írói vénája kezd kidomborodni. Írt most egy darabot, A hatodik koporsót, melyben, noha a dráma Trianon következményeit boncolgatja, semmiféle szélsőséget fel nem fedezhet az ember. Én azt a Csurkát ismerem, aki eljött a darabomra, aztán a színészekkel remekül elvolt hajnalig, tekintet nélkül arra, ki milyen világlátású.

Ascher: Emlékszem erre a Csurkára, a kaposvári premier után sok jó anekdotát mesélő íróra - hajdan kinyomoztam a lakcímét, becsöngettem hozzá, hogy egyik novellájából darabot írjon nekem. Most náci újságot szerkeszt, és a "liberális iga alatt nyögő magyarság" felszabadítására szervezi színházát.

Pozsgai: Nem aggódnék ennyire a helyedben. Tudsz olyan helyet, ahol a politika, az eszme rátelepedett a színházra? A Kiss Ferenc-féle, két hónapig működő Nemzetit leszámítva én nem.

Ascher: Valóban, most először emelkedett színházi esztétika rangjára útszéli gondolkodás. Az, hogy egy bizottság delegáltjaként - a többiekkel együtt - leminősítettem a pályázatát, Csurkának elég ahhoz, hogy megfenyegessen. "Magyar színházat. Magyar főiskolát." Azaz: az általam vezetett egyetem miattam nem magyar. Ez rendben van?

Pozsgai: Tamás, értem én, hogy fáj, de mi közöm hozzá? Kettőtök ügye.

Ascher: Nem fáj, nem érzelmi kérdés. Nem is személyes. A magyar kultúra ügye, ha ez a szemlélet állami támogatást kap. Olvastad a pályázatot?

Pozsgai: Amikor napvilágra került, a döntés után, akkor. Érdekes egyébként, hogy ma már a pékek is hozzászólnak színházi pályázatokhoz, mindenki rendkívüli szakértővé érett.

Ascher: Nem a pékekről van szó. Hanem rólad. Te kompetens pályázatnak érzed ezt a 15 oldalt, szemben Márta István 200 oldalával? El tudod képzelni, hogy normális ember Dörner hevenyészett művére szavaz?
  

Pozsgai: Nem akkor kerültem a képbe, amikor a pályázat összeállt, nem is dolgom utólag véleményezni. Nyilván nem értek egyet mindennel, a névváltoztatás ötlete például nem tetszett. Öngyilkosság egy színház esetében, ráadásul rengeteg pénzt emészt fel. Ez a kérdés lehetett volna belső vita köztem és Dörner között, de ahogy látom, megoldódott. Tarlós István nem járult hozzá.

Ascher: Pénzügyi problémának minősíteni a névváltást ez esetben kibújás a felelősség alól. Azért akartak változtatni, mert az "elfajzott liberális szellem" képzeli csak, hogy minden, ami új, jó, amivel szemben a "hátország a liberális iga alatt nyögő magyarságot jelképezi". Azt állítod, hogy ezek csak szavak, nincs súlyuk, a színház majd elsimít mindent?
Pozsgai: Nem kergetsz bele, hogy arra az asztalra köpjek, amelyről eszem. Maradok annál, hogy a megvalósítás lesz a lényeg. Amikor Csurka István múlt hétfőn azt nyilatkozta, főrendezőként számít rám, több színházigazgató is fölhívott. Azt mondták, aláírták a Dörner-ellenes petíciót, ám ha én ott vagyok, az jelzi számukra: az Új Színház még jó irányba is mehet. Addig fogom csinálni, amíg szakmai munkát végezhetek. Addig viszont fölvállalom Dörit is, meg ezt az egészet, úgy, ahogy van. Mert hiszek a barátomban. Annak ellenére, hogy elhiheted: ez nekem már most nagyon sokba van.

Folytatás a Heti Válaszban olvasható.


süti beállítások módosítása