Nem találtak kifogásolnivalót Dörner pályázatában

Budapest Főváros Kormányhivatala elvégezte az Új Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői igazgatói álláshelyének betöltésére kiírt pályázati eljárás jogszerűségi vizsgálatát az LMP kezdeményezésére. Nem találtak kivetnivalót Dörner György pályázatában.

Az LMP beadványában kifogásolták egyrészt Dörner György pályázatát szakmai és tartalmi szempontból, másrészt a pályázati eljárás megsértését, azzal az indokolással, hogy a döntéshozó nem dönthet szabadon annak javára, akit a szakmai bizottság nem támogatott.

Dr. Pesti Imre kormánymegbízott viszont csak azt vizsgálhatta, hogy a pályázat a formai követelményeknek megfelel-e. E tekintetben nem talált kifogásolnivalót. Azt is megállapította, hogy nem ütközik törvénybe Dörner kinevezése, hiszen szabályszerűen, a vonatkozó rendelkezések betartásával történt és erről Tarlós István, Budapest főpolgármestere szabadon dönthetett.

ujszinhaz

Dr. Pesti Imre így írt a lefolytatott vizsgálat eredményéről:

1. Az Új Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére meghirdetett pályázati felhívás az Emty . 39. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő tartalommal a Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapján 2011 . július 29.-én jelent meg. A pályázatok beadási határideje 2011. augusztus 28. napja volt, a határidőre két személy adta be a pályázatát. A pályázatok szakmai véleményeztetésére, valamint a pályázók meghallgatására az Emty. rendelkezésének megfelelően felkért szakmai bizottság 2011 . szeptember 22-én tartott ülésén került sor .

Az Emty. 39. § (7) bekezdése szerint: „A szakmai bizottság a pályázatokat értékeli és támogatott pályázatnak azt minősíti, amely a pályázatok véleményezésén jelenlevő bizottsági tagok többségének támogató szavazatát megkapta. A szakmai bizottság több pályázatot is minősíthet támogatottnak.

A jogalkotásról szóló 2010 . évi CXXX . törvény (a továbbiakban : Jat.) 15. § b) pontja szerint a jogszabályi rendelkezést - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - a hatálybalépését követően megkezdett eljárási cselekményekre kell alkalmazni.

Jogszabályváltozás során 2011 . augusztus 18 .-ai hatállyal módosult az Emty . 39. § (9) bekezdése . A Jat. 15. § b) pontja alapján a Határozat meghozatala idején alkalmazandó, hatályos jogszabályhely szerint: „A munkakör betöltéséről -a szakmai bizottsáq véleményét is mérlegelve- a munkáltatói jogkör gyakorlója 30 napon belül, önkormányzati fenntartó esetén a következő képviselő-testületi ülésén dönt."

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52 . § (2) bekezdésének a) pontja alapján az egyszemélyes társaság legfőbb szervének törvény által hatáskörébe tartozó jogait - ügyvezető megválasztása, visszahívása, megbízása, megbízásának visszavonása és díjazása - a főpolgármester gyakorolja, aki e jogköre alapján a Határozatot 2011 . október 6.-án hozta meg.

Az Önök (az LMP, a szerk.) álláspontja szerint a főpolgármester nem dönthetett volna a bizottság által nem támogatott pályázó javára.

A törvényhozó a pályázati eljárás elengedhetetlen feltételeként a szakmai bizottság véleménye kikérésének és a vélemény mérlegelésének kötelezettségét szabályozza, ami nem azonos az együttdöntési, vagy egyetértési joggal.

A szakmai bizottságnak az Emty . 39. § (7) bekezdése alapján kialakított véleménye valamennyi pályázóval szemben megfogalmazott akár negatív, akár pozitív álláspontját tartalmazza. Az Emty. nem írja elő, hogy a döntéshozó elé csak a támogató véleményt kell felterjeszteni, s arra sincs jogszabályi kötelezés, hogy csak azok között a pályázatok között mérlegelhet, amelyek a bizottság támogatását élvezik.

A „bizottság véleményét is mérlegelve" szóhasználatból következik az is, hogy nemcsak a szakmai bizottság véleményét kell, illetve lehet figyelembe venni a döntéshozatal során, hanem egyéb körülmények, fenntartói szakmapolitikai indokok, érvek is alakíthatják a döntés tartalmát, amely mérlegelési szempontok a törvényességi ellenőrzés keretében nem vizsgálhatóak .

2. Beadványukban Dörner György pályázatának tartalmi és szakmai hiányosságait is kifogásolták.

Ezzel kapcsolatban a vizsgálat során megállapításra került, hogy a pályázati felhívás tartalmi követelményeinek megfelelt a pályázat. A vezetői munkakör betöltésének feltétele szakirányú felsőfokú végzettség és legalább 5 éves szakmai gyakorlat volt, 5 éves vezetői gyakorlatot követelményként a kiíró nem támasztott. A pályázati kiírás értelmében 2012. február 1-től 2017. január 31-ig terjedő időszakra kellett részletes üzleti tervet készíteni. A megjelölt időszakot átfogó üzleti terv része volt a pályázatnak, ennek részletezettsége vonatkozásában a felhívás nem határozott meg további követelményt. A felhívás több évadra vonatkozó produkciós terv felállítását írta elő, ezért nem tekinthető a pályázat hiányosságának az öt évad helyett két évad tervének benyújtása, alkotói szándéknyilatkozat becsatolásának kötelezettségét pedig nem tartalmazta a kiírás. A beadványukban felvetett szakmai kifogások, gazdasági, művészeti-munkaszervezési tárgyú felvetések vizsgálatára hatáskör hiányában nem került sor.

Mindezen fentiekre tekintettel a Kormányhivatal a pályázati eljárás jogszerűsége vonatkozásában törvényességi észrevétel megtételét nem látja indokoltnak, a mérlegelési szempontú önkormányzati döntés felülbírálatára pedig a törvényi szabályozás miatt nincs jogi lehetősége.

Dr. Pesti Imre Kormánymegbízott felhatalmazásával

Haszonicsné dr. Ádám Mária

A teljes dokumentumot itt tekinthetik meg.

 

Kapcsolódó cikk:

Mit vizsgálnak Dörner pályázata kapcsán?

Mit vizsgálnak Dörner pályázata kapcsán?

A Színház.hu-hoz eljutott az a beadvány, amelyet az LMP adott be Dr. Pesti Imrének, a Budapest Fővárosi Kormányhivatal megbízottjának, aki Dörner György pályázatának törvényességét vizsgálja. ...»

süti beállítások módosítása