Eredménytelen pályázat - Lesz megoldás?

Eredménytelenül zárult a Hólyagcirkusz Társulat pályázata. A Merlin Színház megszűntetésével az állandó befogadószínházát elveszítő budapesti társulat, ősszel pályázati felhívást tett közzé, melyben nemzetközi porondon is megmérettetett előadásait – a függetlenek által évekkel ezelőtt életre hívott befogadószínházi struktúra erősítése és kiszélesítése érdekében – fővárosi és főként vidéki kőszínházak számára ajánlja.

A Társulat tájékoztatója a pályázat eredményéről

A Hólyagcirkusz Társulat tájékoztatja a közvéleményt, hogy a kőszínházak részére októberben kiírt, a társulat produkciónak befogadását célzó pályázata eredménytelenül zárult, mivel felhívásunkra egyetlen érdeklődő, és egyetlen pályázó sem jelentkezett.

holyag

Társulatunk újabb meddő szakmai vitát gerjesztve nem kívánja részletes hivatkozásokkal kommentálni a pályázat lezárását. Csupán arra szeretnénk felhívni a figyelmet – a független színházak túlélés technikáinak sokszínűségére alapozva, és minden, függönyök mögött törvénykezni vágyó, politikai álruhába öltözött látszat ellenére – hogy a színházművészeti közállapotok javulása látványosan elkezdődött:

„Nagyon fontos lépés, hogy a befogadószínházak rendszere nem tartható csupán egy budapesti történetként számon, annak érdekében, hogy ez egy sokkal nyitottabb történet legyen, megalakult decemberben a Vidéki Befogadó Színházak Szövetsége. [...] Rettenetes fontos dolognak tartom, hogy már most legalább harminc-negyven olyan hely van, ahol minőségi színházat lehet csinálni, és ha hatni tudunk, befolyásolni, irányítani tudjuk, hogy beemeljük ezeket a befogadószínházakat a rendszerbe, akkor sokkal kevesebb haknibrigád fog garázdálkodni vidéken."

/Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, Gödör Klub 2012. január 16./

Hólyagcirkusz Társulat

 

Az októberi pályázati kiírás itt olvasható:


Alternatív megoldás? - Befogadó kőszínházak, utazó függetlenek

A Hólyagcirkusz Közhasznú Egyesület pályázatot hirdet kőszínházak, illetve fenntartó önkormányzataik számára hiánypótló és költséghatékony alternatív színházi előadásainak befogadására.   A Hólyagcirkusz ...»


süti beállítások módosítása