Alföldi: finoman szólva zűrös az élet

Alföldi Róbert a HVG-nek mesélt készülő rendezéséről, a Hamletről, melyben Szabó Kimmel Tamás alakítja a címszerepet.

Minden nagy és igazán fontos darabbal kapcsolatban az ember időnként úgy érzi, hogy most: most muszáj megcsinálni. A Hamlettel ez még inkább így van. Olyan társadalmi pillanatokban, amikor finoman szólva zűrös az élet, ez a darab tud valamit sűríteni - egy lehetőséget adni, hogy pontosan beszéljünk a korról, amelyben élünk. Ezért a Hamlet. Ráadásul nagyon érdekes, hogy egy mai huszonéves hogyan keveredik bele abba, hogy neki tennie kéne valamit. Hogy tesz-e valamit, vagy nem, és hogy felfogja-e, hogy tennie kellene. Hogy a hatalom és a politika hogyan határozza meg, milyen mértékben dönthet és merre mehet tovább – miközben mégis megmarad neki a szabad választás joga” – nyilatkozta Alföldi Róbert a HVG-nek.

alfoldiAlföldi Róbert Fotó: HVG

Azt is hozzátette, nem „aktuálpolitizál”, hanem politikus előadásokat szeretne csinálni, ennek megfelelően a nem fog sem a Nemzeti Színházzal, sem a vele, sem a velük történtekre reagálni.

Arról, miért pont Szabó Kimmel Tamást választotta Hamletnek elmondta: “Valóban sok más színész is lehetett volna Hamlet. Tamásban van valami, ami esszenciálisan képviseli számomra, milyen 2012-ben fiatalnak lenni. Erősebben, jelértékűbben talán, mint bárki másban. És persze vannak bizonyos technikai követelmények, amelyek valakit alkalmassá tesznek a szerepre”.

olvaso

Az olvasópróbán

Elárulta, hogy a nézők ülnek majd a színpadon. “Nagyon remélem, hogy jelentősége lesz a gesztusnak. (…) Hozzánk nem iskolabuszok járnak, hozzánk emberek járnak. Zarándokoljanak az előadás miatt! Remélem, sokan jönnek majd. (….) Darabot rendezek, nem hatást. Hülyeségekre, butaságra, rosszindulatra nem reagálok. Arra se, ha valaki direkt nem akarja érteni, vagy az előadások létjogosultságát kétségbevonja. Egy művésznek a társadalomra kell reagálni – hogy elmondhassuk azt, amit gondolunk, hogy változtathassunk valamit” – fogalmazott a 10 éves Nemzeti Színház igazgatója.

Forrás: HVG

süti beállítások módosítása