POSZT 2012 - Cserhalmi György lesz a díszvendég

A Zsolnay Kulturális Negyed játszóhelyeivel helyszíneiben, a Magyar Teátrumi Társaság belépésével pedig szellemében és tartalmában is megújul a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), amelynek díszvendége idén Cserhalmi György lesz - hangzott el a június 7. és 16. között zajló mustra keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Stenczer Béla, a POSZT ügyvezető igazgatója három, a Zsolnay Negyed Kodály Központjában megvalósuló programot emelt ki: a 18 év után újra színpadra lépő East együttes koncertjét, a L'art pour L'art 26 éves jubileumi estjét és Varnus Xaver fellépését, akinek vendége lesz a koncerten Bodrogi Gyula színművész. A három produkcióra keddtől kaphatók a jegyek.
Mint mondta, a húsvét utáni héten a honlapon (www.poszt.hu) teszik közzé a pontos műsornaptárt. A versenyprogramra - amelyben 14 produkció szerepel - április végén, az off-programokra május elején kezdik árulni a belépőket.
Márta István, a POSZT művészeti vezetője hozzátette: tárgyalnak arról is, hogy meghívják a Kodály Központba a Születtem Magyarországon című Cseh Tamás-Bereményi Géza estet is, amelyen fellépne a fesztivál díszvendége, Cserhalmi György is.
Az off-programokról elmondta: az új tulajdonostárs, a Magyar Teátrumi Társaság belépésével új ötletek, tartalmak jelennek meg a rendezvényen. A kiállítási program is bővül: a magyar díszlet- és jelmeztervezők aktívabban vesznek részt az eseményen. A Független Előadóművészeti Szövetség pedig POSZT Feszt elnevezéssel tartja meg eseménysorozatát a fesztivál keretében.

posztVarnus Xavér orgonaművész (b), Márta István, a művészeti vezető (b2), Stenczer Béla fesztiváligazgató (j3), Bognár István, a L'art Pour L'art Társulat menedzsere (b3), Dolák-Saly Róbert, a társulat tagja (b5), valamint Zareczky Miklós (j), Pálvölgyi Géza (j2) és Móczán Péter (b4), az East együttes tagjai részt vesznek a Pécsi Országos Színházi Találkozó sajtótájékoztatóján

Márta István kérdésre válaszolva kitért arra, hogy a POSZT-on, ha kisebb számban is, jelen lesznek a függetlenek: a versenyprogramban szerepel a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, az off-program pedig most alakul, a részletekről még tárgyalnak.
Beszámolt arról, hogy már megkezdte munkáját a jövő évre válogató kétfős grémium, a 2013-as POSZT zsűrijével kapcsolatban azonban még folyik az egyeztetés, úgy néz ki, a héttagú testületben egy külföldi szakember vesz majd részt.
Szólt arról is, hogy a közszolgálati televíziók is a fesztivál mellé állnak: a Duna tévé Kultikon és az MTV Aranyfeszt című műsorát is várják a rendezvényen. A Kultikon című napi kulturális magazin május utolsó két hetében mutatja be a POSZT versenyprogramjának előadásait.
Stenczer Béla elmondta, hogy a POSZT hagyományos elemeit is megtartják: a Kossuth téren könyvheti vásárt, irodalmi programokat rendeznek, a Jókai téren koncertek, bábszínház, kreatív műhelyek várják a közönséget. A Sétatér mint helyszín, még bizonytalan - tette hozzá.
Nagy Csaba pécsi alpolgármester szerint az esemény a Zsolnay Kulturális Negyed próbája lesz. Mint kiemelte, a város 75 millió forintot biztosított a fesztiválra, és az ígéret szerint ugyanilyen mértékű állami szerepvállalásra is számíthatnak.
Emlékeztetett arra, hogy a POSZT-ot üzemeltető gazdasági társaságban a Magyar Színházi Társaság  mellett tulajdonostárs lett a Magyar Teátrumi Társaság is. "Remélem, hogy ez előremutató abban a tekintetben, hogy a színházi kultúrát milyen módon tudjuk közösen értelmezni és értékként közvetíteni" - fogalmazott.
Márta István fontos állomásnak nevezte a magyar színházi életben a két nagy színházi társaság összefogását. Hozzátette: a POSZT annak modelljeként is működhet, hogy a szakma egy és oszthatatlan. "Nincs ilyen és olyan színház, csak jó színház van, amelynek a legjava tud megjelenni Pécsen, akár a versenyprogramban, akár az off-programban" - fogalmazott.
Csizmadia Tibor, az Magyar Színházi Társaság elnöke kérdésre válaszolva elmondta, a tavalyi POSZT-on kezdtek el tárgyalni arról, hogy mivel a teljesszínházi szakma fesztiválja a rendezvény, a Magyar Teátrumi Társaságot is bevonják a tulajdonosi körbe, ez azt jelenti, hogy a döntéseket ezentúl közösen hozzák meg.
Vidnyánszky Attila, az Magyar Teátrumi Társaság elnöke arról szólt, hogy fontos tárgyalássorozat közepén tartanak, amelyen a szakmát érintő leglényegibb kérdések kerülnek szóba. Végre példamutató és ígéretes együttgondolkodás kezdődött el, amely az egész szakma jövője szempontjából lesz fontos és gyümölcsöző - mutatott rá.

süti beállítások módosítása