Színházi kutatást végeznek Debrecenben

Hét európai város – Dundee, Groningen, Aarhus, Bern, Tartu, Maribor és Debrecen – színházi kultúrájának összehasonlító kutatásában vesz részt a Debreceni Egyetem színháztudományi kutatócsoportja a Csokonai Színházzal együttműködve. A következő két hónapban előadás előtt vagy a szünetben a kutatók kérik majd a nézők segítségét.

A kutatásról

A Debreceni Egyetem színháztudományi kutatócsoportja 2010 óta vesz részt a City-Projekt elnevezésű nemzetközi kutatásban. A kutatás hét kis európai ország, hét közel azonos nagyságú városának színházi folyamatait vizsgálja a produkciók, a produkciók eljuttatása és azok befogadása szempontjából. Vizsgálják, hogy az adott szervezeti formák között milyen esztétikai értékek születnek, s hogy milyen a finanszírozás és művészi produktum viszonya. A projekt újszerűsége, hogy egy adott ország összes színházi formáját és azok egymáshoz és a társadalomhoz fűződő viszonyát vizsgálják.

A most folyó kutatásban az skóciai Dundee, a holland Groningen, a dániai Aarhus, a svájci Bern, az észtországi Tartu, a szlovéniai Maribor és Debrecen a színházi intézményeiben folyik.

Hogy is zajlik?

A kutatásban segítő egyetemi hallgatók az előadás előtt és a szünetben nézőket kérnek fel az együttműködésre. Vagyis elkérik a nézők e-mail címét, hogy számukra másnap elküldhessék a kérdőívet, amit azoknak 1 héten belül kell visszaküldeni.

A Csokonai Színház kéri Önöket, hogy segítsék válaszaikkal a kutatást.

debrecen

Részletesen a projektről

7 ország vesz részt benne

STEP  (Project on European Theatre Systems) A kutatócsoport célja és tagjai:
A STEP Dr. Hans van Maanen (Groningeni Egyetem) és Dr. Andreas Kotte (Berni Egyetem) professzorok által 2005-ben létrehozott nemzetközi színháztudományi kutatócsoport. A munkacsoportba 7 ország 7 egyetemének (Hollandia, Groningeni Egyetem; Svájc, Berni Egyetem; Írország, Dublin Trinity College; Dánia, Aarhusi Egyetem; Észtország, Tartui Egyetem; Szlovénia, Lubljanai Egyetem és Magyarországon a Debreceni Egyetem) vezető kutatóit hívták meg színházkutatási doktori témában dolgozó PhD hallgatóikkal együtt. A kutatócsoport létszáma általában 20 fő körül mozog (kezdetben 9 egyetemi oktató és 11 doktorandusz).

Andreas Kotte professzor felkérésére ennek a nemzetközi kutatócsoportnak a munkájába 2005 tavaszán kapcsolódott be Dr. Balkányi Magdolna, a Debreceni Egyetemi docense a magyarországi kutatómunka irányítójaként, illetve bevonta Lelkes Zsófiát, PhD hallgatót, a DE Irodalmi Doktoriskolája Germanisztikai Alprogramjának tagját és Szabó Attilát, a Pécsi Tudományegyetem doktoranduszát.

Mi a cél?

Az együttműködés fő célja ezen kis európai országok színházi rendszereinek összehasonlító kutatása. Ezen belül egy elméleti kutatási módszer közös kidolgozása. A közös gondolkodás kiinduló pontja a színház mint komplex kulturális jelenség vizsgálata Bordieau mezőelméletének és Luhmann rendszerfelfogásának segítségével. E színházfelfogás jegyében a színházi folyamatok vizsgálata során produkciós, disztribúciós és recepciós oldalról közelít a strukturális kérdésekhez, mindvégig szem előtt tartva a szervezeti forma és az abban megjelenő esztétikum, a finanszírozás és művészi produktum viszonyait. A projekt újszerűsége, hogy egy adott ország összes színházi formáját és azok egymáshoz és a társadalomhoz fűződő viszonyát vizsgálja.

Mivel a csoport további célja az összehasonlító vizsgálat, ennek alapját a közös elvek alapján rendszerezett adatbázisok létrehozása és azok használatának egységesítése jelenti. Az így kapott közös módszertan és hasonló elvű adatbázisok lehetővé teszik a nemzeti szinten folyó kutatási munkák összekapcsolását, valamint nemzetközi és interkulturális szintre emelését.

A közös kutatás témái és formái:

A projektben részt vevő kutatók saját színházi rendszerük sajátosságait vizsgálják abból a szempontból, hogy milyen összefüggés van a színházi rendszerek struktúrája, alkotói és befogadói feltételrendszere, és a bennük létrejövő esztétikai teljesítmény, ill. nézői élmény között.
E saját színházi kultúrát vizsgáló önálló munkákat, amelyeket a kutatócsoport tagjai rendszeres éves munkatalálkozókon mutatják be, abból a szempontból vitatják meg, hogy ezekre építve milyen két vagy több országot érintő, vagyis további nemzetközi összehasonlító kutatást lehetővé tevő munka végezhető. Ez gyakorlatilag a következő formákban ölt testet: Az egyes monografikus munkák, disszertációk elkészítésének segítése. A résztvevők összehasonlító munkáiból egy közös kötet szerkesztése, ill. kiadása. A kutatócsoport munkájának első fázisára (2005-2009) ez a lazább kapcsolódású munkamódszer volt jellemző. A 2010-ben elkezdődött második szakaszban viszont már az egyre szervesebb együttműködés.

süti beállítások módosítása