Évadot zárt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház

Eredményes, erős és színvonalas évadot zárt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház – fejtette ki Béres László, az intézmény igazgatója a keddi évadzáró sajtótájékoztatón.

Az elmúlt évad előadásainak száma 120 körül mozog – ez a szám a repertoáron levő előadásokon kívül magába foglalja a vendégül látott előadásokat, a különböző fesztiválokon, turnékon, kiszállásokon előadott produkciókat, valamint a Kollokvium programjában szereplő előadásokat is.

Idén 5 darabot mutattak be, az előző évadokból 6 előadás maradt műsoron, így idén az érdeklődők összesen 11 figurás produkció közül válogathattak. Hagyomány, hogy a Figura-évad fesztivállal indul. 2011 őszén, szeptember 30. és október 9. között került sorra a Nemzetiségi Színházi Kollokvium kilencedik kiadása, amelyen 23 színházi előadás volt látható, valamint könyvbemutatók, koncertek, szakmai beszélgetések várták a színház és a kultúra kedvelőit.

Béres László elmondta, a kollokvium idejére a Figura Erdély színházi fővárosává vált. Tervezik a fesztivál európai szintre emelését, melynek első mozzanata volt, hogy egy magyarországi szlovák, valamint egy cigány színház is szerepelt a programban.

wfigura_foto_nagy_lajosArany-légy, Fotó: Nagy Lajos

A Figura Stúdió Színház egyébként 8 fesztiválon vett részt az elmúlt évadban, az utolsó, a Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválja még hátra van. Ott június 24-én lépnek színpadra Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című előadással. A Kollokviumon a Bozsik Yvette által rendezett produkció különdíjban részesült, és ugyanezt az előadást jelölte díjazásra a nagybányai Atelier Színházi Fesztivál zsűrije.

Bár Goda Gábor rendezésében az Arany-légy című produkció az évad második felében született, már három fesztiválon szerepelt. Béres László továbbá elmondta, számára személyes, szakmai elismerés, hogy a Yerma című előadás, melyet Karácsonkőn rendezett, 2011 őszén meghívást kapott a Román Nemzeti Színházi Fesztiválra.

A jövő évadot illetőleg újra számíthat a közönség fesztiválra, hiszen szeptember 12. és 16. között esedékes a dance.movement.theater IV. kiadása. A jövő évi repertoár terve is elkészült, elsőként a legkisebbek várhatják Ludas Matyit. Ezután Bicskei István rendez, az előadás munkacíme Van-e remény?, alcíme pedig Variációk Beckettre.

Ezt követően Béres László rendezésében az Örkény István által írt Hanákné-ügyet várhatják az érdeklődők. A sor egy újabb Bozsik Yvette-rendezéssel folytatódik, a magyarországi koreográfus ezúttal Wass Albert Funtineli boszorkány című művét veszi alapul. Utolsóként pedig Románia egyik legkiemelkedőbb rendezője, Alexandru Dabija érkezik a Figurához és a tervek szerint Csehov Sirály című darabját rendezi meg.

Forrás: kronika.ro

süti beállítások módosítása