Mohácsi és Bagossy is rendez a Katonában

A nagyszínpadon új Pinokkió-változattal, Ascher Tamás rendezésével nyitja 30. jubileumi évadát a Katona József Színház, ahol az idén Mohácsi János és Bagossy László is rendez. A Katona szeptembertől megújult előcsarnokkal: egész nap nyitva tartó kávézóval, valamint könyv- és ajándékbolttal várja látogatóit.

A színház október és április között összesen kilenc bemutatót tart. Máté Gábor a keddi évadnyitó társulati ülésen elmondta: a munka a nagyszínpadon Parti Nagy Lajos Pinokkió-átiratával kezdődik Ascher Tamás rendezésében, Keresztes Tamás és Haumann Péter főszereplésével. A produkció különlegessége, hogy a Katona történetében először készül családi előadás, amely már kisiskolás korú gyerekek számára is izgalmas színházi élmény lehet. Máté Gábor kiemelte: a Pinokkiót azoknak a Katona-rajongóknak szánják, akik szívesen hoznák el gyerekeiket "szüleik színházába" együtt megnézni egy előadást.
A Kamrában a közönség Thomas Bernhard: Heldenplatz című művét láthatja, amelyet Bagossy László állít színpadra. A következő premier a nagyszínpadon Caragiale: A farsang című darabja lesz Gothár Péter rendezésében, Bodor Ádám fordításában, novemberi bemutatóval.
A Kamrában a Rükverc című produkció próbái folynak ezalatt: Kerékgyártó István könyvhétre megjelent regényét Radnai Annamária alkalmazza színpadra, az előadást Máté Gábor rendezi, a bemutatót január végén tartják. Éppúgy, mint Goldoni: A nyaralás című darabjáét, amelyet - a Katonában először dolgozó - Mohácsi János állít színpadra.

foto

A következő premier Zsámbéki Gábor rendezése lesz: Ibsen: A nép ellensége című darabját áprilisban mutatják be. Az igazgató felidézte, hogy a mű a színházban egykor már látható volt Kállai Ferenc főszereplésével, később a Nemzeti színpadára került.

A Kamrában Dömötör András rendezésében Marius von Mayenburg: A mártír című új drámáját tűzik műsorra, amelyet tavasszal mutattak be Berlinben a szerző rendezésében. A darabot Magyarországon először láthatja a közönség.

A Sufniban is számos produkcióra készülnek, köztük Csoma Judit az Egy komcsi nyanya vagyok! című monodrámát adja elő, Szacsvay László pedig Szép Ernő-estet mutat be tavasszal, az adaptációt Benedek Miklós készítette számára. Máté Gábor szólt arról, hogy a színházban folytatódik az ifjúsági program, a fiatalok már készülnek a Katona 30 évével kapcsolatos bemutatóra. Különböző koprodukciókat is terveznek, de ezek anyagi háttere egyelőre bizonytalan.
"Nehéz év áll előttünk, főleg azért, mert 30 éves a Katona, és ez mindenkinek okot fog adni arra, hogy összehasonlíthasson minket régebbi saját magunkkal" - mondta Máté Gábor. Megjegyezte: nehéz megünnepelni a 30 évet, mert azzal kellene ünnepelni, hogy dolgoznak. "Ennek ellenére azért teszünk gesztusokat saját magunk felé, mert mások ezt nem fogják megtenni" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a szép számmal megvalósítandó kisebb programokra kapott támogatást a színház.
Az önálló Katona létrejöttének 30. évfordulóját számos különleges rendezvénnyel ünnepelik, amelyek sorát október 15-én ünnepi gálaest nyitja. Máté Gábor szerint a jubileum fontos mozzanata a színház előcsarnokának nyári felújítása, átalakítása: augusztustól különleges, készpénzmentes, utcafronti kávézó, valamint könyv- és ajándékbolt fogadja látogatókat. Ezzel olyan komplex kulturális tér jön létre, amelyet Európa számos nagyvárosából ismerhetünk, Magyarországon azonban ma kivételes.

foto2

Az évadot szeptember 16-án A mi osztályunk nyitja, amelyet két kategóriában jelöltek a Színikritikusok Díjára. Szeptemberben látható a szintén a Színikritikusok Díjára jelölt Virágos Magyarország és a Musik, Musikk, Musique, valamint az Anamnesis és a Hullám és gumikötél. Az előadásokra a színház weboldalán vásárolhatók jegyek, a színház új közönségszolgálata szeptember 7-én nyit, jegypénztárként augusztus 27-től a Kamra pénztára üzemel - mondta Máté Gábor.
A Katona társulata az idén is több vendégjátékra kapott meghívást: az évad első felében az Ivanovot Plzenben, az Anamnesist Nyitrán és Kolozsváron játsszák, az Elnöknők olsztyni, A mi osztályunk stuttgarti vendégjátékon vehet részt.
A társulat három új taggal bővül: a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az idén végzett Borbély Alexandra, Pálos Hanna és Tasnádi Bence az elmúlt két évben több produkcióban szerepelt már.
Az évadnyitón kiosztották a Vastaps Alapítvány díjait, amellyel az előző évad kiemelkedő művészi teljesítményeit ismerték el. A legjobb rendezésért Zsámbéki Gábort, a legjobb női főszereplőként Fullajtár Andreát, a legjobb férfi főszereplőként Keresztes Tamást, a legjobb női mellékszereplőként Pálmai Annát díjazták. A legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést Bán János vehette át, Kocsis Gergely pedig különdíjat kapott.

MTI

süti beállítások módosítása