Színjátszókörök pályázatát is várja a Microsoft

A Microsoft a Windows 8 bevezetéséhez kapcsolódva pályázatot hirdet „Meséltech. Beleszövitech. Nyertech.” címmel. 

A cég nyílt pályázatán arra a felvetésre keres kreatív válaszokat, hogy mi történne, ha a számítógépünk önálló életre kelne. A pályamunkákat videó, animáció, vagy akár zenei mű feldolgozásban várják 2013. január 6-ig. A részvétel ingyenes, a fődíj egymillió forint.

A Windows 8 eszközrendszer őszi bevezetésének kapcsán a Microsoft egy olyan pályázattal lepi meg a közönséget, ahol mindenki szabadon megfogalmazhatja, mit jelent számára egy „élő számítógép”.

A pályázat beadásához nem szükséges különösebb technikai előkészület, kézi kamerával felvett jelenetekkel épp úgy lehet pályázni, mint profi filmes anyagokkal, vagy zenei felvételekkel. A lényeg az ötlet, ezt pontozza a szakmai zsűri a pályázat elbírálásakor. A készülő alkotásokban a formai követelményeken túl egyetlen tartalmi kötöttségnek kell megfelelni: szerepeltetni kell a pályázat kiírója által megadott 5 kulcsszót a művekben. A kulcsszavak, illetve a pályaművekre vonatkozó egyéb kritériumok megtekinthetők a pályázat weboldalán, a www.windows8.hu oldalon.

pc

A pályázat fődíja nem kevesebb, mint egymillió forint, amelyet a legötletesebb alkotás készítője nyerhet el. A fődíj mellett a három legnépszerűbb alkotást is díjazza a Microsoft, egyenként 200 ezer forintos nyereménnyel.

A pályázaton egyénileg és csoportosan is lehet indulni, egy feltételt kell figyelembe venni, hogy a pályázók közül legalább egy személynek 18 év felettinek kell lennie (egyéni pályázatnál minden pályázónak). Iskolai, színjátszó, filmes és zenész közösségek pályázatait is várják a szervezők. Az alkotások beadási határideje 2013. január 6., érdemes azonban mielőbb beküldeni az elkészült pályaműveket, mert a közönségdíjakat azon alkotások készítői nyerhetik el a pályázaton, amelyeket a legtöbben tekintenek meg az interneten.

süti beállítások módosítása