'Egy művet csak a szabadságfoka tehet fontossá' - Forgách Andrást kérdezték

Forgách András drámaíróval, az Interetnikai Színházi Fesztivál zsűritagjával Szabó Réka beszélgetett a Játéktér.ro-nak.

Milyen különleges feladatai vannak a zsűrinek egy színházi fesztiválon?

Az én véleményem, hogy a zsűrinek a díjakkal az lenne a dolga, hogy az egész fesztiválról adjon valami átfogó, szerkezeti értékrendhez hasonló képet, nem pedig az, hogy aranyérmeket osztogasson az úgynevezett legjobbaknak. Tehát aki a díjakat végigolvassa, kapjon egy képet a fesztivál gondolatiságáról, hogy milyen típusú dolgok voltak együttvéve. Az Interetnikai Fesztivál esetében véletlenszerű, milyen előadások kerültek egymás mellé, mert a színházak maguk döntötték el, mit küldenek. Ez akkor sem szerencsés, ha csupa zseniális előadás gyűlt volna össze. Ami meg se történhetett volna, hiszen minden színháznak vannak az előadás minőségén kívül eső szempontjai is: nem mindig azért küldenek egy előadást, mert az a legizgalmasabb, hanem más érdekek is fűződnek hozzá. Szóval azt gondolom, a zsűri dolga, hogy mindig az egészet érzékelje, ne csak az egyes előadásokat.

A látott előadások alapján milyen képe alakult ki a romániai illetve erdélyi színházakról ahhoz képes, amit eddig tapasztalt?

Jártam néhányszor Erdélyben, meg volt egy bemutatóm Székelyudvarhelyen, amit Szabó K. István rendezett, és Pesten néha látok előadásokat. Most az az érzésem, hogy másképp ugyan, de itt is változóban van a színház nyelve. Kicsit a fesztivál alapján mondom, hogy – ez Magyarországra is igaz, csak ennek más okai vannak – a szórakoztatóipar tör előre, kevesebb a gondolatilag szabad, izgalmas és kísérletező előadás. Itt egy nagyon speciális helyzetről beszélünk, a román és a magyar színháznak van egy különös érintkezése: rengeteg román rendező jön, egy nagy iskola képviselői, akik járják az országot, minden színházban évente hatot rendeznek, és minden színházban a saját, egyéni jelüket hagyják az előadáson. Magyarországon ez nincs, hogy ennyire szimbiózisban éljen két színházi nyelv, két színházi kultúra, mint Erdélyben. A fesztivál több előadását ismert román rendezők rendezték, van egy román zsűritársunk is, Ştefan Iordӑnescu, aki több helyen volt színházigazgató. Ő nagyon jól előkészített engem arra, hogy annak a bizonyos rendezőnek, aki például a Makrancos hölgy avagy a hárpia megzabolázását rendezte, melyek az egyéni stílusjegyei. Ezek felismerhetőek: a rendezők nagyon hamar kialakítanak egy piaci márkát, ami arról szól, hogy ők milyen típusú rendezők, milyen típusú előadásokat csinálnak. Aztán végigjárják a különböző román és magyar színházakat, és ezeket a fajta előadásokat megrendezik. Ez egy nagyon érdekes dolog. Ugyanez vonatkozik a színészekre is: a román színházi, színészi nyelv teljesen más, mint a magyar.

Fotó: Diósi Imre, pepitamagazin.com

Mit ért ezen a különbségen?

A román rendezők szerintem különösképpen kedvelik a magyar színészeket, mert más fajta színészetet nyújtanak. Talán a román színészek pszichológiailag kevésbé realisták, sokkal bátrabbak, időnként felületesek. Viszont nagyon jó színészekről beszélek. Lehet, hogy lélektanilag felületesek, de merészség, esztétika, ötlet tekintetében sokkal bátrabban nyúlnak egy szerephez, másképp közelítik meg. Azt látom, hogy az erdélyi színházakban, a magyar színészek játékában keveredik ez. Húsz év telt el a rendszerváltás óta – a rendszerváltás pillanatában sokkal nagyobb különbség volt a budapesti vagy a vidéki műhelyekben történő színházi munka, és az erdélyi között –, és ezek most közelebb kerültek egymáshoz. Nyilván mert a színészek mozognak. Rengeteg erdélyi színész dolgozott magyar társulatban, aztán visszajött. Sokat utaznak a társulatok, az internet és a televízió miatt pedig egységesebb lett a stílus. Például Andrei Şerban többször is rendezett a Nemzetiben. A színészek szeretnek vele dolgozni, mert teljesen más, mint egy magyar rendező. Létrejött egy új típusú magyar színész, aki már ezt a felhőtlenebb, szabadabb, szemtelenebb színészetet is művelni tudja, mint ami a románra jellemző. Könnyebben, lazábban tud váltani különböző síkok között, nem törődik annyira a magyar színészetre inkább jellemző pszichológiai megalapozottsággal. Itt azt látom, hogy nagyon érdekes eredménye van a színészek, színházak és rendezők közti szabad kommunikációnak.  Ám ezen a fesztiválon a fő tendencia mégiscsak az, hogy színvonalasan vagy kevésbé igényesen, de a színházművészet elindult a szórakoztató előadások gyártása felé. Személy szerint én nem örülök ennek. Azért örülök a tegnap este látott német darabnak, mert nem ezt a vonalat képviseli. Nem az volt a céljuk, hogy mindenáron széles népszerűségnek örvendő darabot mutassanak be, hanem szemtelenebb, érzékibb, szabadabb színházat csinálnak. Erre nagyon nagy szükség van. Nem mondom, hogy minden színháznak ilyennek kell lennie. (...)

Folytatás a jatekter.ro-n.