Gothár Péter rendezi a Leányvásárt a Szegedi Szabadtérin

A jeles film- és színházrendező állítja színre a jövő évi Dóm téri műsor operettprodukcióját. Pár nap múlva Gothár castingon választja ki hazánk legjelesebb színművészei közül, kikkel dolgozik majd együtt.

Abszolút újoncnak számít Gothár Péter a Dóm téren, hiszen nem rendezett még a fesztiválon korábban sosem. A 2013-as év lesz számára a debütálás: a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évi nyitóprodukciójának megrendezésére kérte fel ugyanis a Kossuth-díjas művészt Bátyai Edina igazgató és Kesselyák Gergely művészeti vezető.
A Megáll az idő című filmklasszikus alkotója jelenleg a budapesti Katona József Színház rendezője, emellett azonban más teátrumokban is sikerrel állít színpadra darabokat. Amikor egyhelyütt a két műfajról faggatták, így nyilatkozott: „Mindkettő kolosszális kifejezési forma. Ha ebben valaki naponta megtalálja magát, akkor az öröm. Ez az igazi sikerélmény.” Gothár számos kitüntetéssel büszkélkedhet: Kossuth- és Balázs Béla-díja mellett több kontinens elismeréseit is besöpörte, így Chicago-ban, New York-ban, Tokióban, Cannes-ban és Karlovy Vary-ban is díjazták.

gothar_peterFotó: Katona József Színház

A Leányvásár-koncepció egyelőre napról-napra alakul, de az már biztos, hogy egy igazán ütős színészgárdával fogja megalapozni a produkció színvonalát. Az igazgatóság és a rendező egyeztetései alapján egyértelmű, hogy az ország legkiválóbb színművészeire osztják majd a szerepeket. Hogy kik jöhetnek számításba, az hamarosan kiderül, hiszen pár nap múlva castingot tart a rendező, ahol jeles színészek „mérkőznek meg” az operett karaktereiért.
A legfrissebb információkat a Leányvásárról a szegedi szabadtéri facebook-oldalán találhatják meg az érdeklődők, amely már több mint 12.000 követővel büszkélkedhet. Érdemes lájkolni, hiszen a castingról készült videót is itt lehet először megnézni – vagyis itt tudjuk megtippelni, kiket láthatunk jövőre az operettben.

süti beállítások módosítása