Törőcsik Mari a Vígszínházban próbál

Már javában zajlanak a Vígszínházban az Átutazók című vígjáték próbái. Az Eszenyi Enikő rendezésében, Törőcsik Mari főszereplésével készülő darab bemutatóját március 8-án tartják. Fotógaléria.

A Vígszínház ajánlója:

Az Átutazókban öt család életébe, nehéz vagy éppen zűrös hétköznapjaiba, barátságok, házasságok, szerelmek történetébe kapunk bepillantást. A kis mozaikokból felépülő történet minden mozzanata életszeretetet és optimizmust sugároz magából, mert bár az Átutazók kilenc temetésről szól, mégis minden mondatából árad a bölcsesség és a humor. Hanoch Levin döbbenetes erejű komédiája folyamatosan a zsenialitás és az abszurd határán táncol, és a halált nem valami sötét tragédiaként ábrázolja, hanem életünk velejárójaként, amolyan természetes szükségszerűségként.

Törőcsik Mari a darabról:

- Enikő nyáron keresett meg, hogy vállaljak el egy szerepet az Átutazók című darabban. Először csak kacagtam rajta. Aztán közölte, hogy egyetlen szót sem kell mondanom, csak többször átmenni a színen. Akkor aztán igent mondtam. Először nem is volt világos, miért rám gondolt, de ahogy beszélgettünk, megértettem, miért fontos az én jelenlétem, hogy annak is nagy jelentősége van, hogy éppen én megyek át a színpadon.
- Az olvasópróbán Hegyi Barbara ült mellettem, akinek már az édesapját is szerettem és tiszteltem - mondta a Nemzet Színésze. - És persze jól ismerjük egymást Kern Andrissal, Halász Jucival is, de összesen 26-an vagyunk a darabban, és a fiatalok közül sokakkal először találkoztam. Mondtam is nekik, hogy bocsánatot kérek, de még vagy 5-6 alkalommal biztos be fogok mutatkozni mindenkinek, mire megismerjük egymást.

Szkárossy Zsuzsa próbafotói:

 Untitled-1 copy

1. 

Untitled-2 copy

2. 

Untitled-3 copy

3. 

Untitled-4 copy

4. 

Untitled-5 copy

 5.

Untitled-6 copy

 6.

Untitled-7 copy

 7.

Untitled-8 copy

 8.

Untitled-9 copy

9.

Untitled-10 copy

10.

Untitled-11 copy

11.

Untitled-12 copy

12.

Untitled-13 copy

13.

Untitled-14 copy

14.

Untitled-15 copy

15.

Untitled-16 copy

 16.

Forrás: Vígszínház, Blikk

süti beállítások módosítása