Rudolf Hess tízparancsolata ötvenedszer!

Az Aradi Kamaraszínház a Rudolf Hess tízparancsolata című előadással szerepel a Bákóban (Románia), április 26-29. között, nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Gala Star „One-man-show” Nemzetközi Monodráma Fesztiválon. A díjazásos fesztivál zsűriének tiszteltbeli elnöke Fernando Arrabal lesz. 

A fesztiválszereplés az ötvenedik, jubileumi „Hess-előadása” lesz a Harsányi Attila Tapasztó Ernő színész-rendező párosnak. A 2007-ben alakult Aradi Kamaraszínház első önálló produkcióját 2008 március 28-án mutatta be Aradon, azóta van az aradi magyar teátrum műsorán. Alina Nelega monodrámájával már számos alkalommal szerepelt az Aradi Kamaraszínház Magyarország és Románia legjelentősebb színházaiban és fesztiváljain.

 

hess 5

 

Az előadást a transindex.ro hírportál a 2008-as év legjelentősebb előadásának választotta, 2009-ben pedig a toptipp.hu magyarországi kulturális portál az év legjobb monodrámájának ítélte. 2011-ben Harsányi Attila kapta meg a legjobb színészi alakítás díját a 19. ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválon Nagybányán, és ugyanezzel az elismeréssel díjazták a nagyváradi XVII. Rövid Dráma Hete Fesztiválon, valamint a pitesti-i Nemzetközi „Davila-Interfest” Stúdiószínházi Fesztivál is.
A versenyprogramban tíz monodráma szerepel, amelyet háromtagú zsűri bírál el, Darvay-Nagy Adrienne, Monica Andronescu és Mihaela Teleoaca személyében, a zsűri tiszteletbeli elnöke pedig nem más, mint Fernando Arrabal spanyol származású francia dráma-, regény- és esszéíró. A zsűri összesen négy díjat ítél oda: a legjobb női és férfi alakítás díját valamint a fesztivál Nagydíját és a Gala Star trófeát.

 

süti beállítások módosítása