Július 4-én mutatja be az Orlai Produkció a Hippolyt avagy a nagypolgári villa mellé jár az ezüst kiskanál című előadást a Belvárosi Színházban. Zágon István darabját a Mohácsi testvérek feldolgozásában láthatja a közönség. A címszerepet Kulka János alakítja. A Kossuth-díjas színész mesélt a készülő előadásról.
A Hippolyt mellé rendeltetek egy alcímet: "avagy a nagypolgári villa mellé jár az ezüst kiskanál". Ennek mi az oka?
Kulka János: Én már nem foglalkozom a Mohácsi alcímeivel, mert amikor az Egyszer élünk... bemutatójára készültünk, annak is volt egy megjegyezhetetlen alcíme, "avagy a tenger azon túl tűnik a semmiségbe", ami egyébként egy Petőfi-vers egy sora. Beültem egyszer a Nemzeti Színház jegyirodájába az Andrássy útra, akkor kérdezték, hogy "Már lehet kapni jegyet a Tenger azon túl... ööö... tűnik az egyszer... ööö... semmibe... -re?". Mondtam, tessék csak Egyszer élünknek hívni. Ez amolyan fricska Mohácsitól. Én is csak Hippolytnak hívom a most készülő előadást, nincs is mögötte, hogy "a lakáj".
Miért?
Kulka János: Mert nálunk Hippolyt nem lakáj, hanem inas. Inasok ugyanis még vannak.
A Hippolytnak különösen erős előképe van. Ez befolyásolt téged bármiben?
Kulka János: Sokat gondolkodtam ezen a kérdésen. A filmet természetesen imádom, de már mindenki eljátszotta minden szerepét, most is megy hatszázötvenkét III. Richárd és ötszázhúsz Lear király a világon. Úgy nem lehet nekiállni egy szerepnek, hogy terheket veszel magadra, és arra gondolsz, például Laurence Olivier milyen jó volt a III. Richárdban. Ha ez járna a fejemben, már el se játszanám. Szerencsére az előképeknél sokkal erősebb az emberben a vágy, hogy megmutassa, mit gondol az adott szerepről – most éppen Hippolytról.
A filmben Hippolyt abszolút főszerep, de ti a Zágon István-féle eredeti darabból indultatok ki, ahol máshol vannak a hangsúlyok.
Kulka János: Természetesen itt is központi figura Hippolyt, de meghatározó a Schneider család élete, hétköznapjai, az a kissé abszurd világ, amiben élnek. Van egy gyönyörű mondat a darabban: "Az inas legfőbb feladata a boldogság". Ennek megfelelően Hippolyt egyfajta küldetéstudattal létezik, az az őszintétlen, felfelé kapaszkodó, hazug élet, amit Schneideréknél lát, nagyon irritálja őt. Valamiféle tükröt tart nekik, amiben ráláthatnak saját életük kisszerűségére.
Miért nyúltatok ehhez a darabhoz?
Kulka János: Szerintem a Hippolyt elég jól leképezi a mai magyar társadalom bizonyos rétegeinek életformáját. A legörökebb benne talán a viszonyulás, amikor megjelenik valaki az életedben, akit többnek látsz magadnál, és akkor jön a reflex: igazodni kell. De miért kéne kényszeresen megfelelni? Igazodni? Beállni a sorba? Schneiderék önfeledten élnek, mint a vaddisznók, és egyszercsak beállít valaki, azt hiszik, hogy meg kell felelni neki. Persze ő, aki jött, valójában nem várja ezt tőlük, egyszerűen csak úgy beszél, hogy attól teljesen zavarba jönnek. Az ilyesmi működik mostanában is... El tudom képzelni, mennyi rózsadombi villában fordul elő ugyanez. Biztos azért lett a darab klasszikus, mert egy örök problémáról beszél. Láthatjuk magunk körül: kapcsolatok, munkák, intézmények, köztük színházak is rámennek arra, hogy nem veszik észre az ízlés által diktált, évszázados határokat. Ennek a komikus megfogalmazása a Hippolyt-történet, és mi azon vagyunk, hogy ez minél inkább ki is derüljön.
Képek a próbáról:
1.
2.
3.
4.
5. Fotók: Takács Attila
Forrás: Orlai Produkció, Színház.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.