Kiállítás nyílt a két világháború közötti kultúrpolitikáról

A Szent István Király Múzeum és a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége (MVMSZ) Egy korszak történelmi traumák között - Kultúra és műpártolás 1920–1944 címmel vándorkiállítást szervezett, amelynek országos megnyitóját vasárnap a székesfehérvári Csók István Képtárban tartották.


Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a Ferenczy Múzeum igazgatója, az MVMSZ elnöke fontosnak nevezte, hogy az első helyszín Székesfehérvár, amely jól szimbolizálta a korszak kulturális törekvéseit. A tárlat több olyan városba (Debrecen, Pécs, Szeged, Szombathely, Nyíregyháza, Szentendre) látogat el a jövőben, amely nagyban hozzájárult a két világháború közötti kultúrpolitika jeles eredményeihez.


L. Simon László, a parlament kulturális és sajtóbizottságának elnöke szerint a Horthy-korszak életmódkutatásaira is hatalmas figyelmet kellene fordítani, mert a növekvő számú történeti feldolgozás ellenére - a társadalmi, politikai változások feltérképezésén túl - meglepően hiányosak az ismeretek a mindennapokról és a tudományos-kulturális élet alakulásáról. Úgy vélte, hogy külön hangsúlyt kellene fektetni azokra a folyamatokra, amelyek a művészetekre is komoly hatást gyakorló revizionizmus politikája következtében zajlottak.

 

Klebelsberg-Kuno

Klebelsberg Kuno

 

L. Simon szerint át kellene gondolni, hogy a mindent átszövő revizionista törekvések milyen szempontokat hoztak be a gazdaság- és társadalompolitikába és különösen a kultúrpolitikába, amelyek ma is érvényesek és hasznosak lehetnek. Át kellene venni és beemelni a mai döntéshozatalba azokat, amelyek társadalmat formálók, nemzeti identitást erősítők, korszerűek és előremutatók. Ehhez "bőven találunk muníciót Klebelsbergéknél", a korszak nagy politikusainál, kultúraszervezőinél, mecénásainál, művészeinél, tudósainál, akik mindannyian valamilyen formában megjelennek e kiállításon - mondta.


Ujváry Gábor, a Kodolányi János Főiskola tanszékvezetője hangsúlyozta, hogy a kiállítás elsősorban olyan dolgokra hívja fel a figyelmet, amelyekre büszkék lehetünk. A revízió is benne van, hiszen a revíziós követelés meghatározta a korszak bel- és külpolitikáját, kultúrpolitikáját egyaránt. Meglátása szerint a művészetpártolás és a kultúrtörténet egyik aranykora volt a két világháború között, ezért ma is oda kell figyelnünk erre a korszakra".


Demeter Zsófia, a Szent István Király Múzeum igazgatója elmondta: 75 éve, 1938. augusztus 18-án zajlott az Országgyűlés alsó- és felsőházának együttes ülése a székesfehérvári városháza díszudvarán. Ennek emléknapján indult útjára az országos vándorkiállítás, amelyhez múzeumuk adta az első témát: Székesfehérvár jelentős városfejlesztése 1930 és 1938 között, amelyet a Szent Imre Év nyitott és a Szent István Év zárt le.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása