Véget ért a MASZK Játszani is engedd projektje

November közepén véget ért a MASZK Egyesület „Játszani is engedd" című, a szegedi szegregátumban a kulturális esélyegyenlőség javítását célul kitűző projektje.

karavan banyamesek nov P1910488-1600

 

A MASZK beszámolója:


A szegedi szegregátumban a kulturális esélyegyenlőség javítását célul kitűző projekt a cigány közösség, elsősorban a gyermekek élethelyzetének javítását, a kulturális javakhoz való hozzáférését, a közösségi aktivitás növelését, hosszabb távon a többségi társadalom és a cigány közösség együttműködésének előmozdítását tűzte ki célul.


A program első szakasza a nyári THEALTER fesztivál keretében valósult meg a szegedi Roma Tanodában. A közös munka a Karaván Művészeti Alapítvány Banyamesék című, az oldott hangulatot megalapozó színházi előadásával indult, majd többnapos alkotómunka következett. Az ötnapos, intenzív, közös munka során a színházi szakemberek és a gyerekek közösen választották ki és dolgozták fel azt az élethelyzetükre, problémáikra és vágyaikra is reflektáló mesét, amelyet a munka végeztével a közönségnek is bemutattak. A felkészülésbe a családtagok is bekapcsolódtak.

 

Az együttműködés és a projekt ősszel folytatódott, szeptemberben és októberben újfent szakemberek tartottak kreatív drámapedagógiai foglalkozásokat a gyerekeknek. A játékos foglalkozások alapvető célja a szabadidő hasznos eltöltésén túl az volt, hogy a résztvevők – kicsik és nagyok – jobban megismerjék egymást és önmagukat.


A projekt zárásaként újra látható volt a Banyamesék a Roma Tanodában, amit drámapedagógiai foglalkozás követett, november 11-én pedig a Karaván Művészeti Alapítvány különleges, élőzenével kísért interaktív színházi előadása, A show folytatódik vendégszerepelt a szegedi Régi Zsinagógában. Az előadást közönségtalálkozó, illetve szakmai beszélgetés követte.

A projekt együttműködő partnerei a Karaván Művészeti Alapítvány és a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat, fő támogatója a Norvég Civil Támogatási Alap volt.

 

 A projektről készült további videók itt megtekinthetők.

 

Az egyesület fontos eredménynek tartja, hogy a hagyományőrzést az informális és non-formális tanulás lehetőségével összekapcsoló projektben részt vevő gyerekek a program során passzív befogadóból aktív befogadóvá, illetve alkotóvá válhattak. A drámapedagógiai foglalkozásokon való részvétel elősegíti a játékos önmegismerést, a konfliktuskezelést, teret ad a kreativitásnak, felszínre hozza a gyerekekben meglévő, eddig meg nem mutatkozó lehetőségeket, tehetséget. A szabadidő tartalmas és hasznos eltöltésének lehetőségén túl ezek a foglalkozások segítik a gyerekek személyiségfejlődését, megismertetik a résztvevőkkel a közös alkotás, az együttműködés egy speciális módját és felkeltik az igényt ezen kulturális javak iránt. Ezek az alkalmak, a közös alkotómunka elősegítik a fiatalok problémamegfogalmazó, illetve problémakezelő képességének erősödését is, ami megkönnyítheti a gyerekek hétköznapjait: az iskolai munkát, a beilleszkedést a kisebb és a nagyobb közösségekbe, javíthatják együttműködésüket a környezetükkel.


Fontos eredménynek tartják azt is, hogy a programok egy része a THEALTER fesztivál keretében zajlott, így nem csak egy lehetséges találkozásra teremtettek alkalmat, hanem lehetőségük volt arra is, hogy az eredményeket a többségi társadalom részére is felmutassák, hiszen elengedhetetlen, hogy mindkét oldalon erősödjön a bizalom, ami megkönnyíteni az együttműködést, az együttgondolkodást, a közös problémák megtalálását és megoldását

A MASZK Egyesület munkatársai a programok lebonyolítása során számos olyan új tapasztalatot szereztek, melyeket a későbbiekben hasznosítani tudnak munkájuk során, és szakmai kapcsolatrendszerük is bővült. Remélik, hogy a résztvevő gyerekek is sok, maradandó élménnyel gazdagodtak, és szakmai partnereikkel együtt bíznak benne, hogy lesz még folytatása a megkezdett közös munkának.

 

Képekben a projektről:

 

karavan banyamesek nov P1910519-1600

1.

 romatanoda foglalkozas okt P1910264-1600

2.

romatanoda foglalkozas okt P1910274-1600

3.

romatanoda foglalkozas szept P1870647-1600

4.

romatanoda foglalkozas szept P1870761-1600

5.

romatanoda thealter P1840341-1600

6.

romatanoda thealter P1840352-1600

7.

karavan show P1920098-1600

8.

karavan show P1920247-1600

 9.

 

Forrás, fotók: MASZK

 

süti beállítások módosítása