A Bányavidék-trilógia mindhárom darabját színre viszik Pécsett

Három egymást követő napon láthatóak Székely Csaba erdélyi író Bányavidék-trilógiájának darabjai, az előadásokat öt teátrum viszi színre márciusban Pécsett.


A Pécsi Harmadik Színház által játszott, Vincze János rendezte Bányavirágot március 10-én, a Pécsi Nemzeti Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház által Bérczes László rendezésében bemutatott Bányavakságot március 11-én, a budapesti Szkéné Színház és a FÜGE Egyesület Csizmadia Tibor rendezte Bányavíz című előadását március 12-én láthatja a közönség.


A Bányavirág és a Bányavíz című előadásnak a Pécsi Harmadik Színház, a Bányavakságnak a Pécsi Nemzeti Színház ad otthont, a produkciók este hét órakor kezdődnek.

 

Kaszas Gergo Banyaviz

Kaszás Gergő a Bányavízben (fotó: Mészáros Csaba, szkene.hu)

 

"Úgy hisszük, nem tanulság nélkül való ezen alkotások színpadi feldolgozásával ily módon találkozni, a trilógia bemutatása három önálló, húsbavágóan mai témát feszegető mű érvényes színpadi megfogalmazását ígéri" - jegyezte meg a teátrum csütörtöki közleményében. Kitérnek arra is, hogy a trilógia első két darabjának hazai felfedezése a Pécsi Országos Színházi Találkozókhoz (POSZT) kötődik.


A Bányavirágot 2011-ben a dramaturgok és a kritikusok is az évad legjobb drámájává választották, írója Szép Ernő-jutalmat és a Nyílt Fórum Vilmos-díját kapta teljesítményéért. A tragikomédiát angolból olaszra fordítva a közelmúltban Rómában is bemutatták.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása