Megkezdődtek a Chicago próbái Veszprémben

Megtartották a Chicago című musical olvasópróbáját pénteken a Veszprémi Petőfi Színházban. Fred Ebb, Bob Fosse és John Kander darabja a következő évad nyitóelőadása lesz. A rendező Eperjes Károly, a főbb szerepekben Rátóti Zoltán, Trokán Anna, Halas Adelaida, illetve Szűcs Krisztina lesz látható.

A darabot színpadra állító stábot Oberfrank Pál igazgató köszöntötte, aki többek között arról beszélt, hogy hatalmas állomás a színház életében a Chicago bemutatása. Nagy lehetőség kapujában áll a társulat, hogy ismét emlékezetes előadás születhessen Veszprémben.

 

chicagoolvaso

Kép az olvasópróbáról

 

Eperjes Károly rövid bevezetőjében többek között arról beszélt, hogy 1981-ben Kaposváron Ascher Tamás rendezésében Billy Flynn szerepét játszotta a Chicago című musicalben, s az előadás akkor országos hírűvé vált. Abban az időben az amerikai lét utáni vágyakozás társadalmilag érdekes volt, viszont a bűn győzelmének bemutatása megfogalmazása szerint kicsit furcsa tapsot kapott. Amiért hosszú ideje szerette volna ezt a darabot színpadra állítani, az, hogy látta televízióban a 2001. szeptember 11-ei New York-i Világkereskedelmi Központ elleni támadást, és a repülőgép-becsapódások utáni gomolygó füstöt. A színészektől az kérte, nagy élvezettel formálják meg a szerepeiket. A musicalt Maurine Dallas Watkins 1920-as években készült műve alapján állítja színpadra. A díszlettervező Horesnyi Balázs, a jelmeztervező Rátkai Erzsébet, a koreográfus Kováts Gergely Csanád, a karmester Fekete Mária. "Ha a darabot ajánlanám, minden körülmények között azt mondanám, hogy ez egy klasszikus, vérbő amerikai musical. A vérbőt külön is hangsúlyoznám. A darab születése óta mutatja, hogyan működik a való világ, és mi vezérli azt. Ezt a jelenséget és látleletet szeretném megmutatni. Figyelmeztető jelnek szánt előadás készülhet reményem szerint" - mondta Eperjes Károly.

 

ratoti chicago

Rátóti Zoltán az olvasópróbán

 

A Billy Flynt alakító Rátóti Zoltán először lép színpadra a veszprémi társulattal. A színművésztől - aki a kaposvári színház igazgatója is egyben - megtudtuk: egy percet sem gondolkodott azon, hogy elvállalja ezt a feladatot, mert kihívást jelent számára ez a szerep. Soha nem játszotta még Billy Flynnt, a Chicagót színpadon még nem látta, csak filmen. "Jó barátom Oberfrank Pál és Eperjes Károly, a veszprémi színház légköre vonzó, a várost is szeretem, ezért örömmel jöttem. Jó pár ével ezelőtt az önálló estemmel már léptem fel a játékszínben, voltam itt egy vendégelőadás szereplőjeként, viszont a társulattal most játszom először. Nemrég láttam a színházban az Éjjeli menedékhelyet, ami figyelemre méltó előadás, és azt mutatja, hogy a színházban komoly szakmai munka folyik - mondta Rátóti Zoltán.

 

A produkcióban Velma Kellyt Trokán Anna, Roxie Hartot kettős szereposztásban Halas Adelaida és Szűcs Krisztina alakítja. Morton mamaként Csarnóy Zsuzsannát, illetve Módri Györgyit láthatja a közönség. Amos Hartot Máté P. Gábor és Nagyhegyesi Zoltán játssza felváltva, csakúgy, mint Mary Sunsihen és Fred szerepét, amelyen Szeles József és Haumann Máté osztoznak. A konferanszié Tóth Loon lesz, a kihallgató rendőrt pedig Nyirkó István formálja meg. A további szerepekben színpadra lép még Terescsik Eszter, Dominek Anna, Perjési Hilda és Főző Ditta is.

 

Forrás: Veszprémi Petőfi Színház

 

süti beállítások módosítása