Nyáron Keszthelyre költözik a Centrál Színház

Július 24. és augusztus 17. között kerül megrendezésre a XV. Keszthelyi Nyári Játékok a Festetics kastély parkjában.

A Centrál Színház csapata a Hét Boszorka című zenés produkcióval nyitja meg az eseménysorozatot, Michael Frayn világsikerű bohózatát, a Függöny fel!-t pedig 13 alkalommal láthatják az érdeklődők.

 

Hét boszorka

koncert

 

7boszorka

 

Hét magyar díva, hét nagy egyéniség egy este, egy színpadon a Hét Boszorka című zenés estben! A "boszorkák": Ágoston Katalin, Básti Juli, Botos Éva, Falusi Mariann, Horgas Eszter, Polyák Lilla és Tompos Kátya.

 

A koncert időpontja: július 24. (csütörtök)

 

 

Függöny fel!
vígjáték

 

Michael Frayn riporterből lett drámaírónak akkor jutott az eszébe a Függöny fel! című komédia  ötlete, amikor kis híján elaludt egy barátja színdarabján a nézőtéren, és hirtelen arra ébredt rá, hogy a színház mennyivel viccesebb hátulról, a színfalak mögül, mint elölről.


1982-ben mutatták be a darabot Londonban, ahol a komédiát egyből az év legjobb vígjátékának választották meg. 1992-ben filmet forgattak belőle, Michael Caine-nel a Rendező szerepében. 

 

fuggonyfel

 

A komédia egy színházban játszódik, egy nulla minőségű színdarab turnéra indulás előtti főpróbáján. Az első felvonásban nézőként azt látjuk, amit a szerencsétlen, balfék rendező is, akinek a keze között nemcsak a leharcolt tásulata, de a magánélete is széthullik. A második felvonásban ugyanazt látjuk, mint az elsőben, csak éppen a turné utolsó előadásán és hátulról, a kulisszák mögül, ahol aztán végképp minden szereplőről kiderül minden. A színészek közötti személyes konfliktusok a végletekig éleződnek, a kellékek megbokrosodnak, a stressz úrrá lesz mindenkin.  A groteszkké vált katasztrófa teljességgel elkerülhetetlen. Az egymásba omlott társulat alig várja, hogy lemenjen végre a függöny.

 

A különös színházi szerencsétlenségben, a mindennap katasztrófáiban ismerhet magára a néző. Arra, amikor az alkalkalmatlanság és a tehetségtelenség okvetlenül maga alá temeti mindazokat, akik képtelenek megoldani az életüket és adottságnak fognak fel mindent, amin egyébként változtathatnának. Mindeközben persze mindenki leesik a székről a röhögéstől.

 

Főbb szerepekben: Pokorny Lia, Schmied Zoltán, Bereczki Zoltán, Szemenyei János, Papp János, Botos Éva, Ágoston Katalin, Szilágyi Csenge, Cserna Antal, Vári-Kovács Péter

 

 

Az előadások időpontja:

 

július 26-27. (szombat-vasárnap)
július 31. (csütörtök)
aug. 1-2. (péntek-szombat)
aug. 7-10. (csütörtök-péntek-szombat-vasárnap)
aug. 14-17. (csütörtök-péntek-szombat-vasárnap)

 

süti beállítások módosítása