Teljesen akadálymentesített előadást tartanak a Vörösmarty Színházban

Teljesen akadálymentesített színházi előadást tartanak a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, december 3-án, a fogyatékossággal élő emberek világnapján.

 

Az előadás a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány és a Fejér Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház szervezésében valósul meg. A rendezvény keddi sajtótájékoztatóján Mahlerné Köfner Anikó, az alapítvány elnöke elmondta, hogy Leonard Gershe A pillangók szabadok című vígjátékát mutatják be.

 

 

 

pillangokszabadok

 

 

 

 

A látássérültek számára az előadás előtt akadálymentes színpadbejárást biztosítanak, a darabot pedig narráció segítségével követhetik nyomon. A mozgássérült nézőknek annyi helyet biztosítanak az első sorokban, amennyi szükséges, a hallássérültek részére egy jelnyelvi tolmács biztosítja az előadás megértését. Az autizmussal élők és az enyhe fokban sérültek számára könnyen befogadható forgatókönyvet adnak, amit előre elolvashatnak és folyamatosan követhetik belőle az előadást.

 

 

 

Az MTI kérdésére Mahlerné Köfner Anikó elmondta: 2008-ban volt már hasonló kísérlet, de tudomása szerint ilyen szinten akadálymentesített előadás nem volt még az országban. Spányi Antal katolikus megyéspüspök, a rendezvény egyik védnöke fontosnak nevezte, hogy a fogyatékkal élők számára lehetőség nyílik színházba menni, ahol megfelelő élményt nyújtó előadás részesei lehetnek. Nem mellékesen pedig együtt nézhetik a darabot ép embertársaikkal, ami segíthet egymás elfogadásában - tette hozzá.

 

 

Szikora János színházigazgató kiemelte: a színházi előadásoknál mindig érdekes, hogy lelkileg gazdagabban távoznak-e a nézők. Szomorúnak nevezte, hogy ebből az élményből önhibáján kívül sok ember kimarad. Úgy vélte, a jövő szerdai előadás sokat javíthat ezen a helyzeten. A színdarabról kiosztott sajtóanyag szerint a vígjátékot korábban a Thália Színházban, az elmúlt évadban pedig az egri Gárdonyi Géza Színházban tűzték műsorra nagy sikerrel. A darabot Szarka János rendezte, a főbb szerepeket Ozsgyáni Mihály, Marjai Virág és Tímár Éva játssza.

 

süti beállítások módosítása