Az ünnepeken is operett előadásokkal vár a Csiki Játékszín

Három operett előadást kínál az ünnepekre a Csíki Játékszín. A Viktória december 26-án, a Mária főhadnagy december 30-án és január 3-án is műsoron lesz.

operettcsokor-9x13

A Mária Főhadnagyról:

 

December 19-én, pénteken 19 órai kezdettel mutatja be a Csíki Játékszín a Mária főhadnagy című operettet, Huszka Jenő, zeneszerző, és Szilágyi László, szövegíró közös művét. A produkciót a Budapesti Operettszínház alkotója, Somogyi Szilárd rendezi, az Isten pénze musical és a Viktória operett után immár harmadik ízben dolgozik Csíkszeredában stábjával: Gyarmathy Ágnes, díszlet-jelmeztervezővel, Bene Zoltán, zenei vezetővel és Horváth Gyula Antal, koreográfussal.

 

Lebstück Mária valós személy volt. Az 1948-49-es forradalom és szabadságharc idején Lebstück Károly néven több csatában harcolt és számos hőstette elismeréseként végül főhadnagyi rangot kapott. Szilágyi László és Huszka Jenő alkotói fantáziája operetthőssé tette Máriát, aki kényszerházasság elől menekül Bécsből és nemzetőr egyenruhát ölt, hogy Magyarországra juthasson. Mária férfiként is helytáll, de a női ruhát is újra felöltené, hiszen a Pesten kitört forradalom hírének hevében szenvedélyes csókot váltottak Jancsó hadnaggyal, azi azóta felettese és Mária inkognitójáról mit se tud.

 

Az előadás a Hartai Zenei Ügynökség Kft. és a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft. engedélyével jött létre.

 

7798

 

Huszka Jenő – Szilágyi László
Mária Főhadnagy
Operett Két Részben

 

Szereplők:
Lebstück Mária: Czikó Juliánna
Jancsó Bálint: Kosztándi Zsolt
Farkasházy Antónia: Szabó Enikő
Draskóczy Ádám: Fülöp Zoltán
Panni: Dálnoky Csilla
Zwickli Tóbiás: Veress Albert
Simonichné: Bartalis Gabriella
Simonich: Keresztes Szabolcs
Biccentő: Bakcsi Gábor-Antal
Herbert Von Waldhausen: Bilibók Attila
Kossuth Lajos: Vass Csaba
Görgey Artúr: Puskás László
Krantz Doktor: Bende Sándor
Kocsmáros: Giacomello Roberto
Valamint: Bokor Andrea, Fekete Bernadetta, Pap Tibor, Ráduly Beáta/ Szabó Bernadett, Zaiba Anikó, Zsigmond Éva Beáta
Zenekar:
Balázs Péter, Bene Zoltán, Boldizsár Szabolcs, Hompoth Arthur-Norbert, Ráduj Gábor, Veress Csaba

Koreográfus-Asszisztens: Zaiba Anikó
A Díszlet-Jelmeztervező Asszisztense: Rákay Tamás
Koreográfus: Horváth Gyula Antal
Zenei Vezető: Bene Zoltán
Díszlet-Jelmeztervező: Gyarmathy Ágnes
Rendező: Somogyi Szilárd

 

Bemutató Előadás: 2014. December 19

 DSC 3774

 

A Viktória is műsoron lesz:

 

Ábrahám Pál, a modern jazz-operett úttörő zeneszerzője 1930-ban írta a Viktóriát. Leghíresebb művei, a Hawaii rózsája és a Bál a Savoyban a Viktória utáni években születtek, de már e korai operett dalai közül is jó néhány slágerré vált. „Ahol az ember felmászik a fára",Nem történt semmi, csak elválunk csendben", „Honvéd banda", „Mausy", „Édes mamám..." – hogy csak a főbb számokat soroljuk, melyek e vidám-szomorú, romantikus történetet élőzenével végigkísérik.


Viktória grófnő új életet kezd és feleségül megy John Cunlight amerikai nagykövethez, mert úgy tudja, szerelme elesett az I. világháborúban. Koltay István huszárkapitány azonban tisztiszolgájával éppen fogságból menekül, amikor útjaik váratlanul kereszteződnek Japánban.

 

DSC 3452-1

 

A Viktóriát Somogyi Szilárd rendezte, a főbb szerepekben Fülöp Zoltán, Kiss Bora, Kosztándi Zsolt, Puskás László, Ráduly Beáta, Bilibók Attila, Czikó Juliánna, Bende Sándor, Lőrincz András Ernő, Bartalis Gabriella, Pap Tibor és Vass Csaba látható.

 

Zenekar: Balázs Péter, Boldizsár Szabolcs, Hompoth Artúr Norbert, Ráduj Gábor, Tankó József, Veress Csaba.
Átdolgozta: Béres Attila és Kállai István,
Tervezőasszisztens: Nagy Szilvia, Szakács Ágnes,
Zenei Vezető: Bene Zoltán,
Koreográfus: Horváth Gyula Antal
Díszlet-Jelmeztervező: Gyarmathy Ágnes

 

A művet a Bühnen- und Musikalienverlag JOSEF WEINBERGER WIEN, GES.M.B.H. engedélyével mutatták be.

 

 

Forrás: Csiki Játékszín

 

süti beállítások módosítása