Lemondott Andrási Attila Szabadkán

Azonnali hatállyal lemondott Andrási Attila, a szabadkai Népszínház magyar társulatának művészeti vezetője január 23-án. 

Január elején a színház igazgatója és vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke közösen jelentette be, hogy az évad végén menesztik Andrási Attilát a magyar társulat körül kialakult botrány miatt. A társulatvezető azóta nem nyilatkozott az esetről, január 23-án, pénteken azonban benyújtotta lemondását. Helyét hétfőtől megbízott művészeti vezetőként Gyarmati Kata, az Újvidéki Színház eddigi művészeti vezetője veszi át.

 andrasi

Andrási Attila (forrás: magyarszo.com)

 

Andrási Attilát tavaly júniusban nevezték ki, miután az előző művészeti vezető, Mezei Zoltán mandátuma lejárt. A társulat nem értett egyet a döntéssel, aminek többször is hangot adott. A szabadkai színészek álláspontját magyarországi művészek, társulatok és a Színházi Kritikusok Céhe is támogatta.

 

A társulatvezető személyére a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) tett javaslatot a pályázatok elbírálása után. A társulattagok többsége és egy interneten szerveződő civil csoportosulás azonban megkérdőjelezte a döntés helyességét. Ennek eredményeként a 2014/2015-ös évad első felében csökkent a szabadkai Népszínház látogatottsága.

 

Andrási Attila pénteken jogkörei beszűkülésével indokolta döntését a szabadkai Pannon RTV-nek. Azt mondta, mielőtt elvállalta a vezetői posztot, arról volt szó, hogy a társulat függetlenné válik és neki lehetősége lesz meghatározni annak összetételét. Ez azonban nem történt meg. Közben pedig feszültség alakult ki a társulat és közte - magyarázta. Szerinte a meghatározó jogkörök nélkül semmilyen vezetés nem lehetséges, anarchiában pedig nem akart részt venni. Hozzátette: őt ez a beszűkült helyzet visszahúzta és most az MNT-vel megegyezve "szabadult meg" tőle.

 gyarmati

Gyarmati Kata (forrás: 7ora7.hu)

 

Ljubica Ristovskit, a szabadkai Népszínház igazgatóját meglepte Andrási Attila hirtelen döntése. Szerinte most az volt a legfontosabb, hogy ne maradjon művészeti vezető nélkül a társulat és hogy az évadot sikeresen végig tudják vinni. Az új pályázatot várhatóan májusban írják ki.

Gyarmati Kata szerint is az a legfontosabb, hogy minél hamarabb elkezdődjön a munka. Május 31-ig még két bemutatója lesz a társulatnak, ezen már nem változtatnak, a jövő évi repertoárt viszont már ő állítja össze.

 

A szabadkai Népszínház magyar társulatának következő bemutatója Robert Thomas Nyolc nő című bűnügyi komédiája lesz.

forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása