"Én vagyok az anya fent az emeleten" - Villáminterjú a Radnóti női jelmeztárvezetőjével

A Radnóti blog színházi háttérembereket bemutató sorozatában Daróczi Gabriellával, a Radnóti Színház női öltöztető tárvezetőjével készült rövid interjú.

Fotók: radnoti.postr.hu

Daróczi Gabriella: Ez a tizedik évadom. Az első darabomban, a Szentistvánnapi búcsúban tizenhárom lány játszott, ráadásul mi is statisztáltunk. Emlékszem, Csomós Marinak volt az előadás alatt egy hihetetlen gyors átöltözése. Egy madame fűzős ruhájából kellett egy hosszú nadrágos, inges öltözetbe végszóra készen lenni. Nagyon sokáig nem boldogultunk vele. Aztán rájöttünk: össze kell fűzni a ruhákat, a kabátba beletettük a blúzt, úgy adtuk rá Marira, és úgy végre sikerült. Kezdő voltam, még nem ismertem ezeket a szakmai praktikákat.

Most már, profiként hogyan néz ki egy átlagos munkanapod? Mi a dolgod például előadások előtt és alatt?

Daróczi Gabriella: Kezdés előtt legalább három órával már bent vagyok. Előkészítem a jelmezeket, a kiegészítőket, a fehérneműket – minden jelmezhez van külön fehérnemű, megfelelő melltartó, harisnya stb. Kivasalom, kiteszem a ruhákat. Mikor ezekkel készen vagyok, nagyjából akkor kezdenek megérkezni a művésznők. Elmennek a fodrásztárba, aztán ki-ki a színpadra lépés sorrendjében kezd el öltözni. Az előadások alatt készenlétben állunk, mert bármi történhet a jelmezekkel. Volt már olyan a Kurázsi mamánál, hogy elszakadt Kováts Adél felsőjének a pántja és két jelenet között meg kellett varrni, vagy A csillagos égben Petrik Andi szoknyáján szétment a cipzár és gyorsan kellett rendbe hozni. Jött a csapat, egyikünk fűzte a cérnát, a másik összefogta a szoknyát, a harmadik varrta.

Mi a dolgod a próbaidőszakok alatt?

Daróczi Gabriella: Minden próbaidőszakban általában az utolsó két hétben kapjuk meg a jelmezeket. Amíg azok nincsenek meg, a színészek próbaruhában dolgoznak. Azokat mi válogatjuk össze nekik, úgy, hogy hasonlítsanak a leendő játszó ruhákra. Amikor megérkeznek a jelmezek, azokat mindig átnézem, szeretem érezni, hogy milyenek a ruhák, hogy tudjam, hogyan kell például bekapcsolni őket. Volt ezzel kapcsolatban egy érdekes eset a Farkasok és bárányokban: Martin Mártával volt gyorsöltözésünk hátul, a sötétben. Egy inget kellett ráadnom, ami tele volt gombokkal. Azt a sötétben mindig könnyen be tudtam gombolni, viszont egyszer, mikor az öltözőben kellett volna, nem sikerült, csak miután becsuktam a szemem. Vagy például Kováts Adélnak a Naftalinban volt egy kis kabátja, amit mindig ő maga vett fel és gombolt be. Egyszer éppen előadás előtt lakkozta ki a körmét, és megkért, hogy adjam rá én, de nem tudtam. Nem ismertem a ruhát és nem éreztem, hogyan kell.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?

Daróczi Gabriella: A gyorsöltözéseket. Azért van a főpróbahét, hogy mindent kigyakoroljunk. Előadásokon általában már nem hibázunk, de néha előfordul, hogy élesben valami nem működik, olyankor gyorsan kell megoldást találnunk. Például egyszer nem ment fel egy ruha cipzárja, szerencsére sállal el tudtuk takarni a rést. Vagy Debrecenben egy tájelőadáson beakadt a cipzár és le kellett tépni a ruhát ahhoz, hogy végszóra be tudjon lépni a színésznő a színpadra.

Mennyire személyes ez a munkakör? Milyen a kapcsolatod a színésznőkkel?

Daróczi Gabriella: Állítólag én nagyon elkényeztetem őket. Borbás Gabi mondta egyszer, hogy én vagyok az anya itt fent az emeleten. Amikor bejövök, az aznap játszó színésznőknek mindig megcsinálom a teáját. Így van ez, amióta itt vagyok. Mindenkinek megvan a maga kedvence: van, aki gyógyteát iszik, van, aki gyümölcsteát, és mire bejönnek, az asztalon várja őket. Ez egy apróság, de segít megteremteni azt a közeget, amiből ők nyugodtan tudnak színpadra lépni.

A Bárány Boldizsár című gyerekelőadásban te is jelen vagy több szerepben. Milyen érzés, amikor téged öltöztetnek?

Daróczi Gabriella: Nagyon furcsa. Itt fönt egyedül készülök el, de aztán gyorsöltözésnél már segítségre van szükségem; az egyiknél Marjai Virág van ott, csak hogy akasszák a hóhért. Vicces, mikor én vagyok, akit öltöztetnek. Egyedül nem tudnám megoldani.

Az interjút készítette:: Széplaki Nóra

Kováts Adél Daróczi Gabrielláról:

(...)

A lányom, mikor kicsi volt, azt kérdezte: „Anya, minek neked öltöztetőnő, tudsz te egyedül öltözni!”
„Nem, nem tudok kicsim, illetve az nem úgy van. Biztos tudnék, de ő azért van, hogy nekem ne kelljen, vagyis hogy én csak magammal, a szereppel, a kollégákkal, a közönséggel foglalkozhassak, hogy minél jobb legyek aznap este. Az én öltöztetőnőmnek lenni nem csak annyi, hogy valaki elhozza a tisztítóból és ügyesen feladja rám a ruhát, felvarrja a leszakadt gombot, kimossa a harisnyámat.”

Persze már ezek is olyan intim dolgok. Hogyan is mondhatnám el neki, hogy az öltöztetőnőm előtt nem csak fizikailag vagyok meztelen. Tanúja kiszolgáltatottságomnak, szorongásaimnak, jó és rossz napjaimnak, a próbaidőszak vergődéseinek. Szövetséges, aki előtt nincs mit szégyellni, hiszen pontosan tudja, egy bukott előadás legtöbbször éppolyan keserves munkával jön létre, mint egy hangos siker.

Akinek imádom a fanyar humorát, ami soha nem hagyja el, és amivel üdítően kezeli a feszültebb helyzeteket. Erős nő, aki mer büszke lenni magára. Akivel működik közöttünk valami kimondatlan szolidaritás.

Mindig úgy gondolok Gabikára, hogy az én öltöztetőnőm, miközben látom, hogy a többieknek valahogy ugyanezt a komfortérzetet nyújtja. Hogy csinálja, nem tudom.

(...)

Folytatás a Radnóti blogon.

Forrás: radnoti.postr.hu