Meghalt Éberwein Róbert díszlettervező, szcenikus

Meghalt Éberwein Róbert, színházi díszlettervező, szcenikus, elsősorban színházi ember. Egy tanítványa írt hozzá búcsúlevelet.

Zichy Gabi írása - Búcsú Robi bácsitól……………

Amikor 1982-ben, közvetlenül az érettségi után beléptem a Szent István körúti épület, a Vígszínház  művészbejáróján, akkor még nem tudtam, hogy egy olyan emberrel fogok majd találkozni, aki attól a naptól kezdve pályám és magánéletem egyik meghatározó személyisége lesz.

A színház műszaki vezetője és szcenikusa, Éberwein Róbert irodájába vezettek azok a bizonyos lépcsőfokok, aminek végén egy szobába csöppentem, amely közel sem olyan volt, mint ahogy azt akkor elképzeltem.

Az a bizonyos szoba tele volt csodával! Ragasztó- és festékszaggal, anyagmintákkal, díszlet makettekkel, színházi ereklyékkel, rendezett káosszal, amiben csak a kivételes tehetségű emberek tudnak eligazodni, és az átláthatatlanul gomolygó cigarettafüsttel, az asztal mögött pedig egy mackóformájú szakállas, harmincas éveiben járó úriemberrel.  Éppen színházi gyakornokot keresett magának.

Számomra itt indult el minden, az olthatatlan szerelem a színház iránt, és egy barátság, amely közel 33 évig tartott, még akkor is, ha sokszor elsodort minket egymás mellől az élet, hogy majd később egy másik helyen, egy másik színházban újra összetalálkozhassunk.

Az a rengeteg tudás, aminek már akkor birtokában volt, annak csak egy töredéke az, amit megpróbáltam ellesni tőle, mert neki a zsigereiben volt a színház….

A Robiból közben Robi bácsi lett, és bár az élet nem volt mindig kegyes hozzá, mégis mindig megmaradt annak, akinek megismertem: egy vidám természetű, jó humorú, szakmájában megingathatatlan ember, aki még betegen is bejárt az Egyetemre, hogy átadja tudását és tapasztalatát az utána jövő nemzedéknek….

Emlékszem a megannyi közös munkára – Padlás, Játszd Újra Sam, Miniszter félrelép és sorolhatnám -, a rengeteg éjszakai festésre és kasírozásra, a makett készítésekre, a kellékbeszerzésekre.  Aztán meg arra, amikor másfél évvel ezelőtt kétségbeesve hívtam fel azzal, hogy engem is felkértek óraadó tanárnak a Színház és Film Intézetbe, hogy szcenikusokat oktassak (igaz inkább a dolgok gazdasági oldaláról próbáltam megközelíteni bizonyos témákat a leendő színházi szakembereknek), hogy elmerjem-e vállalni, és adjon tanácsot, mit tegyek, hisz Ő már akkor több éve űzte ezt a műfajt. Mint mindig, most is segített, és nagyon örült neki. Úgy érzem őszintén szeretett.

Volt egy közös álmunk: nemrég elindítottam saját kis színházi vállalkozásomat, kitaláltunk egy előadást, „Varázsdoboz” címmel, melynek témája nem is szólhatott másról, mint a színházról, ismertessük meg együtt a nézőket a kulisszák mögötti világgal úgy, hogy az igazi „varázslat” megmaradjon….

Ültünk a lakásán, Ő a nagy „mesélő fotelban”, kávézgattunk, nosztalgiáztunk és közben beszélt és ötletelt, lelkes volt, mint mindig, és tervezgetett, mit és hogyan csináljunk, kit hívjunk meg, milyen kreatív hátteret hozzunk létre, mik legyenek a kellékek…

De most mindez már csak szép emlék marad, és ezek a tervek már csak az égi színpadon valósulnak meg. Igaz, ott sok régi baráttal és kollégával találkozik majd, akikről annak idején sokat mesélt, és akikkel nekem, akkori zöldfülűnek nagy megtiszteltetés volt együtt dolgozni.

Robi bácsi,

Te sokkal több elismerést és megbecsülést érdemeltél volna, mint amit földi életed során valaha is megkaptál, de Te ennek ellenére - még akkor is, amikor tudtuk sokan, hogy a szíved mélyén fáj, hogy sokszor igazságtalanul elbántak Veled – mégis tetted a dolgodat.

Engedd meg, hogy másokkal is megosszam azt a néhány gondolatodat, amit közös álmunk megvalósulásakor nekem papírra vetettél, mert úgy érzem, ezek a sorok önmagukért beszélnek…..

Köszönök mindent, Isten Veled Robi Bácsi!

Zichy Gabi