Máté Gábor: "Fontosnak tartom, hogy a színházi szakma lenyugodjon"

Fejben már megvan az igazgatói pályázata Máté Gábornak, aki a következő öt évre is pályázik a Katona József Színház vezetésére. A teátrum igazgatója arról is beszélt az Inforádió Aréna című műsorában, hogy a nyári szünetben megújul a színház kisebbik játszóhelye, a Kamra.

 

A felújítással kapcsolatban Máté Gábor elmondta: szép összeget kaptunk, nagyon megnyugtató és nagyszerű dolog, hogy a főváros most támogatja a Katona József Színház továbbéléséhez szükséges színháztechnikai eszközök beszerzését, és a területének bővítését. Kifejtette: a csúcsra járatott darabtermés miatt a Kamra falai szűkösek, és most nagyon úgy tűnik, hogy a pincerendszerben egy jó pár négyzetmétert "magukévá tehetnének". Ennek a bérléséhez, illetve kivásárlásához, és a munkálatok elvégzéséhez kapnak pénzt.

 

Mate Gabor

Fotó: Csudai Sándor, magyarhirlap.hu

 

Máté Gábornak jövő év elején jár le a mandátuma. Ezzel kapcsolatban az intézmény igazgatója elmondta: a következő öt évre is pályázik a színház vezetésére. Hozzátette: fejben már megvan a pályázat, de még le kell írni. "A fővárosi közgyűlés már elfogadta a kiírást, de még van idő arra, hogy megírjam" - fogalmazott.


"Nem hiszem, hogy a Katona József Színház vezetésén változtatni kellene. Nyilván szeretném, ha azok a dolgok, amik eddig látszódtak a változás hatására, ki tudnának teljesedni, ha még jobban tudnánk dolgozni, még erősebb előadások születnének, és még tevékenyebben részt tudnánk venni egy társadalmi párbeszédben. Ezt elég fontosnak tartom" –tette hozzá.


"Emellett fontosnak tartom azt is, hogy a színházi szakma lenyugodjon. Mert attól, hogy a színházi szakma átvette ezt a megosztottságot, ami a társadalomban olyan égető probléma, a színházakra is mint valami botrányos helyekre lehet gondolni. Szinte kéthetente robbannak ki különböző feszültségek a szakmán belül, amit én rendkívül rombolónak tartok. Nekünk előadásokat kell csinálunk és a közönségért kell dolgoznunk" – hangsúlyozta Máté Gábor.

 

Az interjú ide kattintva meghallgatható!

 

Forrás: inforadio.hu

 

 

 

süti beállítások módosítása