"Nonstop kínálunk programot" - Jön a 24. Kolibri Fesztivál

Szeptember 1-jétől a színházat népszerűsítő plakátok lesznek láthatók a Nyugati téri és az Astoria metrómegállókban, az Andrássy úton, a 4-es és a 6-os vonalán több helyen, lehet velük fotózkodni.

kolibri2

 

Ki fog rendezni a Kolibriben?

 

A Kolibri Színház első bemutatóként egy mai magyar szerző művét viszi színre. Kolozsi Angéla Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak című meséjéből Novák János igazgató rendezésében készül előadás, amelynek olvasópróbái már ezen a héten elkezdődnek, a bemutató pedig október végén lesz. Karácsonyra egy ünnephez méltó produkcióval készül a társulat: Selma Lagerlöf művéből Horváth Péter írta színpadra a Karácsonyi rózsa legendájacímű történetet, amelyet szintén az igazgató rendezésében mutatnak be.

 

A jövő év februárjában a Platform Shift+ nemzetközi színházi együttműködés keretében tart premiert a színház: a produkció fiatal magyar írók bevonásával, Vidovszky György rendezésében készül. Tavasszal egy klasszikus Apuleius-műből színpadra írt meseopera, az Amor és Psyche bemutatója várják a közönséget.

 

A legkisebbekre gondolva Csipcsipcsóka címmel készül előadás, Török Ági és Szívós Károly közös rendezésében.

 

kolibrifeszt2

 
Óriásplakáton a Kolibri
 

Novák János igazgató a társulati ülésen a tervezett bemutatók ismertetése mellett azt is elmondta, hogy idén az új évadot óriásplakátokkal köszönti a Kolibri Színház, amelyek szeptember 1-jétől lesznek láthatók a Nyugati téri és az Astoria metrómegállókban, az Andrássy úton, korlátplakát és világító tábla formájában pedig a 4-es és a 6-os villamos vonalán több helyen.

 

Ehhez kapcsolódóan a Kolibri Színház azzal a felhívással fordul a nézőkhöz, hogy készítsenek magukról fotót a plakátok előtt, és küldjék el a sajto@kolibriszinhaz.hu e-mail címre, a legjobban sikerült képeket pedig a színház honlapján és Facebook-oldalán teszik közzé.

 

fuvosok

 

Jön a 24. Kolibri Fesztivál

 

Szeptember 5-én, immár 24. alkalommal rendezi meg hagyományos évadnyitó fesztiválját a Kolibri Színház. Az egész napos, ingyenes családi eseménysorozat keretében a báb- és utcai előadóművészet kiváló hazai és külföldi képviselőivel találkozhat a közönség. A Jókai téren felállított színpadokon és a színház épületében zajló rendezvényre az ország minden tájáról érkeznek produkciók, amelyek a legkisebbektől a nagyobbakig valamennyi korosztály számára tartalmas szórakozást kínálnak.

 

"Azt hiszem, bátran mondhatom, hogy a Kolibri Fesztivál egyedülálló rendezvény, egyrészt azért, mert már 24 éve, minden évadkezdéskor megtölti a Jókai teret és ezzel a főváros egyik legrégebbi eseménye, másrészt azért, mert igyekszik a magyar bábjátékos hagyományt és Kemény Henrik örökségét a legjobb előadókkal folytatni. Idén is nagy szeretettel várjuk a családokat szeptember 5-én, senki ne tartson attól, hogy nem ér oda a fesztiválra, mert egész nap, nonstop kínálunk programot, reggel kilenctől este kilencig" - nyilatkozta a Színház.hu-nak Novák János.

 

kolibrifeszt1

 

 

"Hadd említsem meg, hogy milyen büszke vagyok a társulatra, ugyanis két év tanulás után színházunk művészei fúvószenekarként is meg tudnak szólalni. A fesztiválon őket is meghallgathatják majd az érdeklődők és érkezik hozzánk a Ciróka Bábszínház, a Majorka Színház, a Mesebolt Bábszínház, a Kabóca Bábszínház, a Ziránó Színház, a MárkuSzínház, a Báb-Szín-Tér, valamint a szlovákiai Árgyélus Színház. Ez alkalommal egy új-zélandi társulatot is fogadunk, a String Bean Puppets Companyt. A színház bejáratánál, a hagyományokhoz híven, a népszerű Vitéz László bábjáték automata várja a gyerekeket" - tette hozzá.

 

A fesztiválra a belépés díjtalan!

 

kolibrifeszt

 

Itt a részletes program:

 

Helyszín: VI. kerület, Jókai téri játszótér és a Kolibri Színház (VI., Jókai tér 10.)

 Konferál: Tisza Bea és Szanitter Dávid

 

9.30    A három pillangó – Ciróka Bábszínház (3 éveseknek) – előcsarnok (Az előadás megtekintéséhez regisztrációra van szükség, regisztrálni szeptember 1-től lehet.)

9.30    Hubay Jenő Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara (Vezényel: Kőrösy Róbert) – szabadtéri produkció 

10.00 Köszöntő

10.15  A malacon nyert királylány – Majorka Színház – szabadtéri produkció

11.00  Róbert Gida és barátai – Kolibri Színház – szabadtéri produkció

12.00  Vitéz László – Az elásott kincs – Mesebolt Bábszínház – szabadtéri produkció

13.00  Kemény Henrik emléktábla koszorúzás

13.30  Gabi és a repülő nagypapa – Ciróka Bábszínház – színházterem

14.30  String Bean Puppets Company, Új-Zéland – előcsarnok

15.00  Volt egyszer egy… – Kabóca Bábszínház – szabadtéri produkció

15.50  Pulcinella szerelmes – Ziránó Színház – szabadtéri produkció

16.40  A Hős Miklós – MárkusZínház – szabadtéri produkció

17.40  Vitéz László és az elátkozott malom – BábSzínTér – szabadtéri produkció

18.40  Világ kenyere – Árgyélus Színház (Szlovákia) – szabadtéri produkció

19.40  String Bean Puppets Company, Új-Zéland – előcsarnok

20.10  A Kolibri fúvósok – színházterem

20.40 Michel Indali – díj átadás – szabadtéri produkció                                                         

21.00  Szakmai beszélgetés – A beszélgetést Szűcs Katalin Ágnes kritikus vezeti – színházi előcsarnok

 

AZ ELŐADÁSOK KÖZÖTT A KOLIBRI HARSONA QUARTETT JÁTSZIK,

A VITÉZ LÁSZLÓ AUTOMATA VÁRJA A GYEREKEKET A SZÍNHÁZ BEJÁRATÁNÁL

 

A fesztivál fővédnökei:

Szalay-Bobrovniczky Alexandra – humán területért felelős főpolgármester-helyettes

Hassay Zsófia – Terézváros polgármestere

 

 

 

süti beállítások módosítása