Diákok jelentkezését várja a Mentőcsónak

A Mentőcsónak független színházi csapat októberben elindítja ifjúsági csoportját.

 

A Mentőcsónak felhívása:

 

Az egész évadon át tartó foglalkozássorozat fókuszában a tehetséggondozás áll, valamint a kérdés: „Mi a tehetség sorsa Magyarországon?”

 

A program célja, hogy a diákoknak segítsünk megtalálni azt, amiben igazán tehetségesek - színházi, ill. drámapedagógiai eszközök segítségével. Olyan fontos kérdéseket kívánunk megvitatni velük, mint pl. a tehetség és a társadalom egymásra gyakorolt hatása. Hogy mit gondolnak erről a témáról a diákok, abból előadás is születik, amit a közönség a Jurányi Házban láthat majd.

 

szocipoly ea foto DomolkyDaniel

Szociopoly (fotó: Dömölky Dániel)

 

A Mentőcsónak diákcsoportja megismerheti azt is, hogy miként működik egy független csapat, egy olyan térben, ahol nincsenek kulisszák, és ahol egy kicsi stáb tesz meg mindent annak érdekében, hogy professzionálisan működhessünk. A foglalkozásokat független alkotók, rendezők, színészek és tervezők tartják, elsősorban a Mentőcsónak és az egykori Szputnyik művészei.

 

Azoknak a 16-22 év közötti fiataloknak a jelentkezését várjuk, akik október közepétől 2016. április végéig rendszeresen, heti két alkalommal részt tudnak venni a foglalkozásokon.

 

Ha szeretnél hozzánk csatlakozni, küldj egy írásbeli portrét magadról a mentocsonak@szputnyik.com email címre! Bármit leírhatsz, bármilyen műfajban, mindegy mennyit írsz, a lényeg, hogy minél jobban megismerjünk Téged! Várjuk jelentkezésedet szeptember 28-ig!

Mi a Mentőcsónak?


A független csapat tavaly kezdte meg munkáját, két produkcióval mutatkoztunk be, a Szociopoly interaktív társasjátékkal és az Újvilág című előadással, olyan aktuális problémákat vizsgálva, mint a magyarországi mélyszegénység, az előítéletesség és a rasszizmus. A Mentőcsónak munkája során kortárs magyar drámai szövegek születnek, melyek a társadalmi feszültségekre reagálnak, hol interaktív, új színházi formákat kutatva, hol pedig klasszikus színházi keretek között.

 

 

süti beállítások módosítása