Nagyváradi Erzsébet és Rancsó Dezső filmje new York-i filmfesztiválon versenyez

Barta Árpád Kiss Me Hard című filmje egyedüli magyar alkotásként képviseli hazánkat a New York City Independent Filmfesztiválon.

A Nagyváradi Erzsébet és Rancsó Dezső főszereplésével készült hangulatfilm egy eső utáni sétáról szól, amely során végigkövethetjük egy rövid kapcsolat lefolyását. Az október 12. és 18. között megrendezésre kerülő New York-i fesztivál célja, hogy nemzetközi szinten bemutassa a független filmeseket, minden kategóriában: a Kiss Me Hard a 10 perc alatti filmek, azaz a Supershort kategóriában indul majd.

 

kiss me hard

 

A kisfilmnek nem ez az első fesztiválszereplése, rögtön a forgatás után a Zágrábi One Take Film Festival (azaz az egyetlen snittből álló filmek versenye) keretében volt a bemutatója 2014. novemberében, majd idén tavasszal a magyar közönség előtt is debütált a Friss Hús 3.0 elnevezésű rövidfilm fesztiválon.

 

Barta Árpád független filmes és színházi területen tevékenykedik, jelenlegi rendezését a Csató Zsófiával 2013-ban megalapított M Á S – Művészeti Átalakító Stúdió produkciójaként forgatták.

 

 

süti beállítások módosítása