Idén Ujvári Katalint díjazta a Pécsi Balett társulata

A 2014/2015-ös évadban végzett munkájának elismeréseként a Pécsi Balett társulata idén Ujvári Katalin táncművésznek ítélte a Pécsi Balett Társulati Díját.


A díjat Vincze Balázs balettigazgató adta át az együttes szólistájának A hattyúk tava bemutatóját követő fogadáson 2015. november 27-én. A társulat és a premierközönség vastapssal ünnepelte a díjazottat.

Ujvári Katalin 2005-ben a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola táncművészeti tagozatának elvégzését követően szerződött a Pécsi Baletthez, 2013. óta az együttes magántáncosa.

 

ujvari

Fotó: Körtvélyesi László


Kiemelkedő színvonalú technikai tudása, előadóművészi tehetsége, színészi képességei, a társulat és az együttessel dolgozó koreográfusok elismerését egyaránt kivívták; személyisége szólók, duettek készítésére inspirálja az alkotókat. Feladatait végtelen alázattal végzi, szerepeit maximális minőségben és kivételes odaadással oldja meg.

Ujvári Katalin jelenleg A hattyúk tavában a Hattyút, az Orfeusz és Euridikében Euridikét, a Hófehérke és a hét törpében Hófehérkét, valamint a Carmen címszerepét táncolja.

 

 

süti beállítások módosítása