Színházi nevelési előadások bemutatásához keres támogatót a Nyitott Kör

Támogatókat keres a Nyitott Kör egyesület színházi nevelési előadások bemutatásához.

 

A Nyitott Kör Egyesület felhívása.


„Az osztályom nagy része hátrányos helyzetű diákokból áll. […] Sok a zaklatott diák, kevés megoldási stratégiát ismernek, azokat is hibásan használják a legtöbb esetben. Jó lenne, ha megismerhetnének más típusú gondokat, és megoldási repertoárra tehetnének szert.”


Támogatókat keresünk ahhoz, hogy felajánlásaik segítségével hátrányos helyzetű osztályok színházi nevelési előadásokon vehessenek részt. A színházi nevelési előadások sajátossága, hogy egy történeten keresztül a közösség együtt vizsgál egy problémát, így hozzáférhetővé válnak az iskolában nehezen megközelíthető témák, mint a kiközösítés (bullying), szerelem–szexualitás–önazonosság, a hatalom szerepe és feladata, rendezetlen családi viszonyok. A folyamat végén a diákok maguk fogalmazzák meg a probléma tanulságait.

 

nyitott kor


„Szeretném elérni azt, hogy egymás előtt is megnyíljanak, lássák, hogy másnak is lehet olyan gondja, mint nekik, merjenek kérdéseket feltenni, esetleg azokat meg is válaszolni egy szakember segítségével.”


A pedagógusok arról számolnak be, hogy a foglalkozások hatására a diákok nyíltabbá és együttműködőbbé válnak mind egyéni, mind közösségi szinten. A célunk, hogy olyan közösségekhez is eljuthassanak az ilyen típusú foglalkozások, ahol szükség van szembenézni a közösség problémáival, az erre irányuló szándék is megjelenik, de sem az iskola, sem a családok helyzete nem teszi ezt lehetővé.


„Vidéki középiskola, hátrányos helyzetű diákokkal, ahova még soha nem jutott el ilyen program, pedig többször pályáztunk. […] úgy érezzük, hogy a lehetőségek köre erősen korlátozott a földrajzi és szociális okok miatt, pedig tehetséges tanulóink vannak. Nagyon fontosnak tartjuk az élményközpontú programok személyiségfejlesztő hatását.”


Olyan vállalatok és magánszemélyek jelentkezésére számítunk, akik felajánlásaikkal részben vagy egészben támogatni tudják a rászoruló osztályok utazási és részvételi költségeit. A 2015 novemberében kiírt Nyitott Bazár felhíváson 12 osztály jelezte, hogy a részvételhez támogatásra van szükségük. Az ő pártolóikat keressük.


A támogatás további részleteiről az alábbi linken olvashat bővebben: http://nyitottkor.hu/2015/12/vegyen_reszt/. Kérdéseiket és jelentkezésüket a kommunikacio@nyitottkor.hu e-mail címen várjuk.


Nyitott Kör Egyesület
kommunikacio@nyitottkor.hu
www.nyitottkor.hu

 

süti beállítások módosítása