Új bemutatóra készül a Lilliput Társulat

A Négyszögletű Kerek Erdő című mesét február 26-án 17 órától mutatja be a társulat a nagyváradi Szigligeti Stúdióban. A készülő előadásról a darab rendezője és dramaturgja, Szabó Attila mesélt.

 

Ajánló a darab elé:

 

Erzár király kicsi sámlin kuksol, térdén jegyzettömb, körötte gyűrött papírhegyek. Ő maga is gyűrött, mint egy búval bélelt arc, amelyet elfelejtettek kivasalni. Pedig hajdan micsoda nagyhírű író volt! Fékezhetetlen agyvelejű, világvándor, szeretnivaló szeleburdi, és mégis nemesen egyszerű, mint az ég kékje. Ám mindennek ellenére sokszor csak a bolondját járatták vele. Bele is fáradt, hogy sehol sem értik meg. És ő sem érti az embereket. A szavaikat főleg nem, ha azok csak üres kilégzések – egy szavakkal dolgozónak pedig ez igazán szomorú dolog. És most egy sámlin ücsörög, kezében írószer és nem jön az ihlet. Egyszer csak bekopog egy furcsa, macskaformájú gyerek…

 

kep

Fotó: Ozsváth Zsuzsa

 

Villáminterjú Szabó Attilával:


Milyen lesz a Lilliput Társulat Négyszögletű Kerek Erdeje? Mire számíthatnak a nézők?
Elég klasszikus mondat az, hogy: Lázár Ervint színpadra ültetni nem egyszerű feladat. Olyan egységes szövegben dolgozik ő, íróként, amit nehéz megbontani. A Négyszögletű Kerek Erdő egyáltalán nem egy boldog, furcsa lények társasága, hanem egy igen bonyolult és izgalmas, felnőttes fantáziavilág.  Ebben az anyagban első sorban a szerzői ént kerestem azt, akit a könyvben narrátornak neveznek, jelen előadásban pedig Erzár királyként jelenik meg, ami egyébként Lázár Ervinnek egy anagrammája, melyet ő adott saját magának. Minden ilyen mitologikus történet egyszerre szól a gyerekeknek és a felnőtteknek is, hisz a jó mese nem függ korosztálytól. Lázár Ervin archetípusokkal dolgozik, csinálhat velük az ember, amit akar - amennyiben magát a mese alapszőnyegét tisztán tartja, fényesíti, rojtosítja, de megtartja olyannak, amilyen. Ezek az archetípusok a bohóctechnika elemeivel, bohóc-alaptípusaival is nagyon jól összehozhatóak. Szóval amire számíthat a néző, az az a fajta történet, ami rajtam keresztül Lázár Ervinről szól.

 

szabo attila

Fotó: Ozsváth Zsuzsa


Az előadásnak fontos eleme a zene, a látvány. Kikkel dolgoztál együtt?
A zenéért Csernák Zoltán Samu, a látványért Kasza Julianna felel. Samuval már többször dolgoztam együtt. A kiindulási pont Nagyvárad századeleji virágkora volt, vagyis zeneileg a lokálos, tangós hangulat ihletett meg, valamint a zsidó népzene nagyváradi mestereinek motívumaiból merítettünk. Julival viszont ez a legelső munkám. Volt bennem egy kis félsz, egy jó adag kíváncsiság, és aztán jött az ismerkedés. A jelmezek a rokokó és a bohóc alapfigurák hagyományából születtek, méghozzá pont a barokk dekadenciája miatt. Maga a jelmez-stilizáció egyrészt az archaikus bohócfigurák jelmezvilágából indult ki, másrészt pedig adott a kicsit állatszerű karaktereknek egy „emberformájú” megjelenítést. Időközben pedig csatlakozott Györfi Csaba koreográfus. Meglepő találkozás volt, mert nem számítottam koreográfusra és nagyon örülök, hogy Csabát kaptam. Hamar sikerült szót értenünk, hasonló a színházi kultúránk, színházi igényünk. Komoly nyomot hagy az ő munkája az előadáson.

 

Mennyire sikerült a társulatot betelepíteni a Négyszögletű Kerek Erdőbe?
Ó, ők már eleve ott voltak! Csak nem mindenki tudta. Vagy akarta tudni. Amint a regényben, úgy a társulatban is megtaláltam azokat a karaktereket, alapmotivációkat, frusztrációkat, melyeket szépen ki lehet bontani és a mese karaktereihez illeszteni. Úgyhogy ebből a szempontból ez egy kicsit veszélyes helyzet, hiszen a bohóctechnika az őszinte játékon érhető tetten. Tehát a szerep közelebb van az emberhez, aki a szerepet játssza bohóctechnikával, mint a hagyományos színházban, hiszen az ő sérülékenységére vagyunk kíváncsiak. Hiszek abban, hogy az előadás humora, a szereplők megélt sorsa az őszinte színész hangján tud úgy megszólalni, hogy az gyereknek, felnőttnek egyaránt hiteles színházi élményt nyújtson.

 

 Liliput Társulat

 

süti beállítások módosítása