"Szeretnénk, ha új távlatok nyílnának" - Villáminterjú Gáspár Andrással a POSZT-ról

Gáspár András színészt arról kérdeztük, miként segíti a POSZT új vezetésének munkáját és milyen célokat szeretnének közösen megvalósítani. (X)

 

Mi a te feladatod a POSZT-program szervezése során?

 

Gáspár András: Főként produkciós igazgatónk, Kővári Zsuzsanna és a fesztiváligazgatónk, Szűcs Gábor munkáját segítem azzal, hogy részt veszek a munkában programvezetőként. Közösen alakítottuk ki a POSZT Fesztivál struktúráját, tőlem pedig azt várták a kollégák, hogy tartalommal töltsem meg mindazt, amit a brainstormingok eredményeként megálmodtunk. A tervezés és szervezés mellett névadója lettem többek között a “Futnak még”, a “Zene mindenkié”, a “Határtalan POSZT”, a “Mozgásban a POSZT sorozatoknak”. Feladatom az izgalmas, fontos projektek felkutatása, a fellépőkkel való kapcsolattartás és ezzel együtt a programok koordinálása. Emellett egyfajta geg-manként is funkcionálok. Kezdeményezésemre például most indítottuk el a POSZT “tehetségkutatóját” a “POSZTOLJ!” felhívást, amelyen keresztül a POSZT szabadtéri színpadain új tehetségek mutatkozhatnak be a nagyérdeműnek. Egyebet nem kell tenni, mint a POSZT facebook oldalára feltölteni a produkció video felvételét, vagy trailerét - amit akár mobillal is rögzíthet a jelentkező - és a produkcióra facebook oldalunk látogatói szavazhatnak. A legtöbb “like”-ot begyűjtők mellett azokat is szeretnénk meghívni, akiket a menedzsment mindenéppen látni szeretne a POSZT-on. Szóval minden eszközt megragadunk annak érdekében, hogy első évünkben, az átmenet időszakában minél több új kezdeményezés el tudjon indulni.  Sok ötletünk van még a tarsolyban, a szűk két és fél hónap alatt, ami rendelkezésünkre állt, ezen ötletenek csak egy része valósult meg…A programtervezés tervezés folyamán sok-sok javaslatot gyűjtöttünk be azzal kapcsolatban, hogy kit hívjunk meg a későbbiekben a Zsolnay Negyedbe és a Kodály Központba. Ezúton is kérek minden partnert, minden színházat, hogyha a 2017-es POSZT előkészítési munkálataiban is számít rám a menedzsment, és  lehetőségem lesz a programvezetésre, kérem, küldjék el a programajánlataikat, hogy a jövőben a mostaninál is színesebb legyen a kínálat.

 

gasparandras

 

Az idei fesztivál megszervezésére nektek csak három hónap jutott… (Januárban derült ki, hogy nyílt pályázaton, egyhangú döntéssel Magyar Attilát, a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. gazdasági igazgatóját választotta a Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező cég ügyvezetői posztjára a cég tulajdonosi taggyűlése. A szerk.)

 

Gáspár András: Rengeteg segítséget kaptunk a szakma részéről, színházi emberektől: köszönet például a válogatóknak, aki olyan előadásokat ajánlottak figyelmünkbe, amelyek a keret szűkössége miatt kimaradtak a versenyprogramból, köszönet továbbá Balogh Tibornak, aki remek határontúli előadásokat ajánlott és hálás vagyok Hegedűs Sándor tánckritikusnak, aki a mozgás-és fizikai színházi világ szakértője. Nélkülük nem is sikerült volna egy ilyen széles spektrumú programkínálattal bíró fesztivált ilyen kevés idő alatt összehozni úgy, hogy közben új imázzsal, új koncepcióval jelentkezünk. Azt gondolom, hogy az új rendszer, amelynek a versenyprogram mellett része a “POSZT Fesztivál” és a “POSZT bemutatja” rendezvénysorozat, egy nagyon komoly összmunka eredménye. Biztos vagyok benne, hogy ha a szervezéshez rendelkezésünkre áll majd háromnegyed év, és ha az idei fesztivál úgy alakul, ahogy szeretnénk, már jövőre 20-30% százalékkal több programot leszünk képesek beemelni. Természetesen nagyon hálásak vagyunk a városnak és az NKA-nak azért a 70, illetve 65,5 millió forintért, amivel támogatja a POSZT-ot, és bízunk benne, hogy jövőre akár több saját bevételt is tudunk majd  felmutatni, ami lehetővé teszi, hogy még nagyobbat álmodjunk. Hiszek abban, hogy az új stratégia katalizátora lehet egy felívelő folyamatnak.

 

Mi az, ami téged lelkesít a munkában?

 

Gáspár András: Hogy mi lelkesít? Az, hogy szerelmem a színház és szeretem a tehetséges embereket és színházcsinálókat. Én most őket szolgálom. És a szakmám mellett természetesen a közönségért is dolgozom. Tény: nem könnyű feladat. Sokan kérdezik, nem félünk-e attól, hogy a programok a Zsolnay Negyedbe és a Kodály Központba koncentrálódnak és ide esetleg nehezebben mozdul ki a POSZT belvároshoz szokott törzsközönsége. De miért ne indulhatna be az élet Pécs belvárosától két kilométerre? Ki gondolta volna például a sikertelennek nem mondható Sziget indulásakor, hogy a főváros peremén Európa egyik legnagyobb és legrangosabb fesztiválja bontogatja éppen a szárnyait? Csak néhány ember… Én most úgy érzem magam, mint annak a néhány álmodozónak az egyike, mert valami hasonló történet fogalmazódott meg bennünk is. Félreértés ne essék, senki nem akar a POSZT-ból, a színházi szakma seregszemléjéből egy második Sziget Fesztivált csinálni. De szeretnénk, ha új távlatok nyílnának a résztvevők előtt, ha nagyobb érdeklődésre tartana számot a találkozó, ha anyagi szempontól biztosabb lábakon állhatna.

 

(X)

 

 

 

 

süti beállítások módosítása