Őszig 11 helyszínen játszik az Aradi Kamaraszínház

Az Arad megyei Kisjenő volt a Szórvány Kulturális Karaván első helyszíne, ahová két színházi előadást és egy gyerekfoglalkozást vitt a nézőknek az Aradi Kamaraszínház.

A program során az Aradi Kamaraszínház  Arad megye 26 magyarlakta szórványtelepülésének bevonásával, őszig 11 helyszínre (Kisjenő, Pécska, Kisiratos, Majlát, Kispereg, Simonyifalva, Zerind, Ágya, Nagyiratos, Zimándújfalu, Arad) juttatja el Móricz Zsigmond A Zördög című három egyfelvonásos darabaját, illetve Szente Vajk – Gulyás Levente: A kolozsvári bíró zenés mesejátékot. A népzene és néptáncművészet ágaiból összefonódó kulturális napon, a két előadáson kívül, minden helyszínen interaktív színházi foglalkozást kínálunk a gyerekeknek, az előadásokat követően pedig a szabadkai Juhász-zenekar és a békéscsabai Tabán táncegyüttes táncosainak részvételével táncházba invitáljuk a felnőtteket.

dsc_9304.jpgFotók: Doru Gombos

Faragó Péter aradi parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke beszédében azt hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a magyar nyelvű színházi előadások eljussanak a kisebb településekre is, hiszen az ott élők közül nem mindenkinek van lehetősége arra, hogy kőszínházakban tekinthesse meg a produkciókat.

Amikor kitaláltuk és részleteiben is végiggondoltuk a karaván ötletét végig az lebegett a szemünk előtt, hogy valami olyasmit csináljunk, amivel minden korosztályt megszólíthatunk, ami hagyományos, mégis szórakoztató, minőségi, mégis könnyen emészthető kulturális alkotássá válhat és aránylag könnyen utaztatható” – mondta Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója.

A Szórvány Kulturális Karaván részeként futó előadások színpadra állításán és a karaván gyakorlati kivitelezésén kívül, a Nemzetpolitikai Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő által az Aradi Kamaraszínháznak eszközbeszerzésre és működésre nyújtott támogatásából, 2019-ben másik két produkció is elkészül. Tapasztó Ernő rendezésében, Kézdi Imola és Harsányi Attila főszereplésével Molnár Ferenc: A Testőr című darabját állítja színpadra az Aradi Kamaraszínház.

dsc_9128.jpg

Továbbá negyedik előadásukat, amely műfaját tekintve egész estés táncjáték lesz, Varga Miklós énekes és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes közreműködésével készítik el. Ez utóbbi két előadásukat vendég-, illetve fesztiválszereplések folyamán játsszuk majd. 

(Forrás: Aradi Kamaraszínház)

süti beállítások módosítása