'A trükk mindig trükk marad' - Cirkuszszínházi sorozat a MÜPÁban

Cirkuszszínházi sorozatot indít a MÜPA. Elsőként a kanadai Cirque Éloize mutatkozik be a magyar közönségnek. A sorozat szerkesztőjét, Vági Bencét a Revizor munkatársa, Jászay Tamás kérdezte.

A Revizor interjújából:

Az új cirkusz számomra leginkább egy másfajta érzékenységről szól; arról, hogy a cirkuszművészben mást lát meg egy rendező, mint korábban tették” – fogalmazott Vági Bence, aki úgy véli, a legizgalmasabb talán az előadó és az ún. rekvizit, vagyis az általa használt tárgy, kellék viszonyának a megformálása: az, hogy a művész pusztán tárgyként kezeli, vagy pedig valóságos partnerként tekint rá.

“Az új cirkuszban ideális esetben az artista érzelmi viszonyt ápol a rekvizittel, vagyis megszemélyesíti azt a tárgyat, amitől az élete függ. Ez természetesen nem kevés drámaiságot visz az egészbe, s ha például egy páros trapézszámot képzelünk el ezekkel a feltételekkel, rögtön világos lesz, hogy a művésznek színészi képességekkel is rendelkeznie kell. A trükk persze mindig trükk marad, de az új cirkuszban rengeteg múlik a jelmezen, a téren, a világításon. A kortárs cirkusznak is az alapja a tökéletes technikai tudás, de ehhez a kifejezés színházi formái társulnak, amik jelentős részben a rendező fantáziáján múlnak” – számolt be Vági Bence.

A hazai nézők egy évtizede láthatnak új cirkusz produkciókat a Trafó nagytermében. Arról, miben lesznek mások a Müpába érkező előadások a sorozatszerkesztő elmondta: “A Fesztivál Színházba azokat a csapatokat várjuk, amelyek technikai feltételeik miatt a Trafóban már nem férnek el, de a Cirque du Soleil Arénabeli fellépéseihez képest jóval intimebb hangulatra vágynak. Azt reméljük, hogy a Müpa sorozata újabb közönségrétegeket lesz majd képes megszólítani, akik aztán kíváncsian jönnek a létesítmény más előadásaira is, vagy mennek máshová hagyományos vagy új cirkusz előadásokat nézni. Az elsőként fellépő Cirque Éloize csapatába még Franciaországban szerettem bele a Nebbia című monumentális produkciójukat látva. Az ide érkező Cirkopolis más stílusú lesz: a német expresszionista filmre hajazó látványvilágot a különleges video mapping technikával hozzák létre. Az előadást pedig a Trafó nézőinek is ajánlom, hiszen az a Dave St-Pierre rendezte, aki kétszer is nagy sikerrel szerepelt náluk; igaz, akkor kortárstánc-előadással, nem pedig új cirkusszal” – fejtette ki Vági Bence.

A teljes interjút itt olvashatják.

cirkopolis

A cirkuszszínházi sorozat első részéről, a Cirkopolis című produkcióról itt olvashatnak.

süti beállítások módosítása