Magyar Kultúra Napja - programok országszerte

Ma ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, ebből az alkalomból az ország számos településén tartanak megemlékezéseket, adnak át díjakat, rendeznek koncerteket, irodalmi esteket és színházi előadásokat.

A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és L. Simon László kultúráért felelős államtitkár adja át a Márai Sándor-díjat és a Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díjat, valamint a közművelődés minőségfejlesztéséért járó Minősített Közművelődési Intézmény Címet és a Közművelődési Minőség Díjat, a legjobb szolgáltatást nyújtó könyvtáraknak pedig a Minősített Könyvtár Címet.
A Magyar Művészeti Akadémia ünnepi estet rendez az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Balog Zoltán miniszter részvételével. A fővárosi moziban éjjel - fél 10-től hajnalig - az elmúlt évek magyar filmterméséből láthatnak válogatást az érdeklődők.
Cseh Tamás arcai - keresztül az életen címmel egynapos kiállítás nyílik az Országos Széchényi Könyvtárban Cseh Tamás születésének 70. évfordulója alkalmából. 
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke a Zeneakadémia könyvtárának koncerttermében ad ünnepi koncertet. Terézváros ünnepi koncertje Hidak címmel lesz hallható az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben.

himnusz-kezirat-kolcseyA Himnusz eredeti kézirata

Válogatás a magyar kultúra gyöngyszemeiből címmel tart rendezvényt a józsefvárosi önkormányzat és a Józsefvárosi Galéria, a Kodály Zoltán Férfikar és a Vasas Művészegyüttes Tánckara közreműködésével.

A Parnasszus csillagai című előadás ősbemutatójának ad helyet a Klebelsberg Kultúrkúria. A műsorban Juhász Róza és Császár Angela színészek, valamint a Sebő Együttes működik közre.
Debrecen önkormányzata és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem délelőtt megkoszorúzza Kölcsey Ferenc mellszobrát és emléktábláját, majd a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában Kölcsey Ferenc címmel nyílik kamarakiállítás.
Székesfehérvár a Szent István emlékév szellemében ünnepli a magyar kultúra napját a Vörösmarty Színházban, ahol átadják a Pro Cultura Albae Regiae díjat.
Szegeden szintén az ünnepen adják át a Szeged Kultúrájáért Díjakat és a Kölcsey-érmeket, a város díjazott képzőművészeinek alkotásaiból A kultúra tisztelete címmel nyílik kiállítás a Szent-Györgyi Albert Agorában.
A kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Iskolában bemutató énekórával és konferenciával várják az érdeklődőket, majd Zene és irodalom címmel hangversennyel ünneplik meg a kultúra napját. Az est vendége Kányádi Sándor költő és Kocsár Miklós zeneszerző lesz.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása