Dadogós próféta és cigarettafüstös angyal - Eötvös Péter és Esterházy Péter a Hallelujáról

Nyáron a Salzburgi Ünnepi Játékokon mutatják be Eötvös Péter és Esterházy Péter Halleluja című oratóriumát, amelyet itthon novemberben láthatunk a Müpában. A közös mű kapcsán a Népszabadság kérdezte a szerzőket.

A nol.hu cikkéből:

Eötvös Péter elmondta, a Bécsi Filharmonikusok felkérése kimondottan oratóriumra szólt. "Nekem csak az volt a kérésem, hogy Esterházy Péterrel közösen dolgozhassak. Volt boldogság, hisz mindenki ismeri, úgyhogy megkérdeztem Pétert, mire ő megkérdezte, mi az, hogy oratórium". Esterházy hozzátette: " Így volt vagy sem, jól hangzik. Mindig szívesen vagyok a bunkó futballista."

Eötvös Péter beszámolója szerint találtak egy közös témát, a prófétát, és Péter rábukkant egy Sankt Gallen-i bencés szerzetes, Notker Balbulus történetére. Zenész volt és költő, történetíró a IX. században, később szentté avatták. És ahogy a neve mutatja: dadogott. 

Fotó: Móricz-Sabján Simon, nol.hu

Esterházy Péter hangsúlyozta, a műben szó esik Istenről, s közben az Isten hiányáról is. Úgy véli, szinte semmiről nem tudunk úgy beszélni, hogy ne legyen kérdőjel mögötte, ezekről a nagy dolgokról különösen nem. Az író szerint ez nem jelent cinizmust, sőt: éppen a dolog komolyan vételét jelenti.

Eötvös Péter elárulta, a próféta tenor, mert ez a hangfaj alkalmas a dadogásra. Mellette van egy angyal, ő teszi fel a kérdéseket, amikre a próféta megpróbál válaszolni. "Igaz, többször előfordul, hogy a dadogás miatt­ a dolgok megtörténnek, mire ő a próféciája végére ér. Kettejük égi-földi viszonya az oratórium motorja. Péter cigarettafüstös, mély hangú angyalfigurát talált ki. A kórus egy kis közösség hangja a társadalmon belül, amely arra van ítélve, hogy hozsannázzon, hallelujázzon. Nagyon szeretne kitörni ebből, keményen beszól, véleménye van a jelenetekről, az angyalról, a prófétáról. Öntudatos" - fogalmazott a zeneszerző.

Arra a kérdésre, hogy ez aktuálpolitikai olvasatot is lehetővé tesz, Eötvös Péter egy történettel felelt: "A zongorakivonatot egy magyarul tudó német készítette; elküldtük a német fordítást Salzburgba meg Bécsbe, és a ­reakció egységesen az volt: hát ez nagyon magyar! Én ebben nem látok semmit, mert innen nézem. Az biztos: hiányzik belőle az a németekben meglévő elvárás, hogy a szakrális témákkal tiszteletteljes távolságot tartson. Ez a mű nem tartja a távot, hanem megteremti a tiszteletet. Részben ezért kértem a salzburgiaktól, hogy ajánljanak olyan narrátort, akiben a közönség megbízik."

A teljes interjú itt olvasható.